A századfordulóra már körvonalazódtak a nagyhatalmak veszélyes új tömörülései. Az "imperializmus korának" két klasszikus hatalma, Anglia és Franciaország, 1904-ben lépett szövetségre; 1907-ben Anglia és Oroszország kötött megállapodást. Az osztrák-magyar-német-olasz szövetséggel (1881) szemben ezzel létrejött az antant. Célja a dinamikusan előretörő Németország ellensúlyozása. 1906-ban Németország megpróbált éket verni Franciaország és Anglia közé azzal, hogy függetlennek ismerte el Marokkót. A kérdést vitató algecirasi konferencián azonban Anglia és Franciaország félretették ellentéteiket, a hatalmak elismerték Franciaország és Spanyolország marokkói befolyását, s ezen akkor sem sikerült változtatni, amikor ott 1911-ben franciaellenes felkelés tört ki. Angliát és Oroszországot egyaránt nyugtalanította a német flottaépítés mellett, hogy a Deutsche Bank még 1899-ben koncessziót kapott a török államtól az Ankarából Bagdadba vezető vasút kiépítésére. Törökország a korábbinál is nagyobb mértékben Németország érdekszférájába került. A Monarchia és Törökország közé szorult balkáni államok váltak a térség lőporos hordójává, ahol 1908-tól krízisek és háborúk váltogatták egymást.