A rendszer párton kívüli ellenzékének, a magukat `demokratikus ellenzék`-nek nevező radikális csoportja 1988-ban önálló szervezeti kereteket keresett és teremtett. Május 1-én alakult meg a Szabad Kezdeményezések Hálózata, mint civil tömörülés. október 24-én szabad demokratákként fogalmaztak meg `Elvi nyilatkozat`-ot, amely polgári párt megszervezése mellett foglalt állást. Mindez a kormányban már hetek óta vitatott `demokrácia-csomagterv`-vel egy időben történik. A közgyűlés november 13-án döntött a Szabad Demokraták Szövetsége megalakításáról. Ezzel a rendszer féllegális politikai ellenzékének szerveződése befejeződött. Míg az ún. `nép-nemzeti` ellenzék a szovjet rendszer feloldhatatlan ellentéteinek bírálatát a nemzeti-nemzetiségi kérdés köré csoportosította, addig a `demokratikus ellenzék` elsősorban az államrendszer antidemokratikus elemzőinek kritikájára összpontosított (a civil szervezkedés szabadsága, többpártrendszer, a belső erőszakszervezetek törvényes korlátozása stb.). Alapítói között ott találjuk az 1950-es évek reformkommunistáit, Nagy Imre követőit, akik éveket töltöttek 1956-62 között a Kádár-rendszer börtöneiben. Ott találjuk a kommunista nómenklatúra kiábrándult és a rendszer belülről `korán kiismert` gyermekeit, a szovjet zóna első polgárjogi mozgalmának követőit, a chartásokat, valamint a szocialista rendszert közgazdasági és társadalompolitikai alapon bíráló fiatal közgazdász-szociológus értelmiségiek csoportját. Csatlakoztak hozzájuk az 1973. évi szociológus-ügy üldözöttei. Lapjuk, a Beszélő 1981-től jelent meg illegálisan, a rendőrséggel vívott macska-egér harc közepette. Vállalták a századelő polgári radikális örökségének felvilágosult racionalizmusát és politikai módszereit: az elmaradott társadalom és a nem polgárosult politikai rendszer megváltozását, a meg nem alkuvó, radikális akciókat.