Az osztrák örökös tartományok császársággá emelése megnöveli a német-Római uralkodó, II. Ferenc rangját. Az új méltóság célja, hogy hatalmi egyensúlyt teremtsen Bonaparte Napóleon első konzullal, aki a franciák császárává kívánja koronázni magát (1804. XII. 2.). Mivel az európai jogfelfogás a német-római császári méltóságot kezdettől fogva az ókori római császárok egyedüli utódának tekintette, Bécsben már magának a császári címnek a párizsi használatát is bitorlásnak tekintik. Az osztrák lépést indokolttá teszi az is, hogy az árnyékéletet élő Német-Római Birodalom már nem jelent ellensúlyt Franciaországgal szemben.