Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

II. József megalapítja a Mérnökképző Intézetet

2004. július 30. 05:48

A fejletlen úthálózat, a nehéz közlekedési viszonyok, a járhatatlan mocsaras területek, a gyakori folyóáradások, a hajózási feltételek javítása főleg a hidrosztatikában, hidrodinamikában, földmérésben, térképészetben jártas mérnöki gárda képzését tették sürgetővé. A hazai mérnökök a matematikai, fizikai, technikai, térképészeti és vízügyi ismereteiket a század közepétől a bécsi hadmérnöki iskolában és az 1763-ban Szencen (Szemp) felállított, majd Tatára költözött, piaristák irányításával működött kamerális iskolában szerezték meg (1780-ig állt fenn). Nagy részük főleg, mint jeles térképész és vízmérnök tevékenykedett. A magyarországi mérnökök képzésében mérföldkő volt a II. József által 1782. augusztus 30-án alapított, a budai/pesti egyetem keretében működő Mérnöki Intézet (Institum Geometricum), az első mérnökképző intézmény Európában. Rendelet írta elő azt is, hogy nyilvános mérnöki állásban csak olyan személyt lehet alkalmazni, aki elméleti és gyakorlati matematikából az egyetemen vizsgát tett, és erről bizonyítványt szerzett. Az intézet 1850-ig állt fenn. Az alapító rendelet hároméves továbbképző tanfolyamot írt elő. Ennek keretében egy főtárgyat (alkalmazott matematika, földmérő- és vízépítő-ismeretek, kiegészítve terepgyakorlatokkal) és két melléktárgyat (mechanika és mezőgazdaságtan) kellett hallgatni.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

II. József megalapítja a Mérnökképző Intézetet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra