A fejletlen úthálózat, a nehéz közlekedési viszonyok, a járhatatlan mocsaras területek, a gyakori folyóáradások, a hajózási feltételek javítása főleg a hidrosztatikában, hidrodinamikában, földmérésben, térképészetben jártas mérnöki gárda képzését tették sürgetővé. A hazai mérnökök a matematikai, fizikai, technikai, térképészeti és vízügyi ismereteiket a század közepétől a bécsi hadmérnöki iskolában és az 1763-ban Szencen (Szemp) felállított, majd Tatára költözött, piaristák irányításával működött kamerális iskolában szerezték meg (1780-ig állt fenn). Nagy részük főleg, mint jeles térképész és vízmérnök tevékenykedett. A magyarországi mérnökök képzésében mérföldkő volt a II. József által 1782. augusztus 30-án alapított, a budai/pesti egyetem keretében működő Mérnöki Intézet (Institum Geometricum), az első mérnökképző intézmény Európában. Rendelet írta elő azt is, hogy nyilvános mérnöki állásban csak olyan személyt lehet alkalmazni, aki elméleti és gyakorlati matematikából az egyetemen vizsgát tett, és erről bizonyítványt szerzett. Az intézet 1850-ig állt fenn. Az alapító rendelet hároméves továbbképző tanfolyamot írt elő. Ennek keretében egy főtárgyat (alkalmazott matematika, földmérő- és vízépítő-ismeretek, kiegészítve terepgyakorlatokkal) és két melléktárgyat (mechanika és mezőgazdaságtan) kellett hallgatni.