Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

19 kép Lengyelország 1939-es lerohanásáról

2018. április 24. 16:33 Múlt-kor

1939. szeptember 1-jén a világ megrökönyödve figyelte, ahogy Németország lerohanja Lengyelországot. A feszültség Európában a tetőfokára hágott, és az országok vezetői felismerték, hogy ez lehet az utolsó csepp a pohárban, amely egy még nagyobb háborúhoz vezet.

<

A német hadvezetés már legalább az 1920-as évek közepe óta készült a Lengyelország elleni háborúra. Pomeránia, Poznań, és Szilézia lengyel népességű területei és Danzig (Gdańsk) Szabad Város visszaszerzése voltak a legfőbb céljaik. A versailles-i béke korlátozásai és Németország belső gyengesége ekkoriban nem tették ezt lehetővé.

Hitler 1933-as hatalomra jutása után már a független Lengyelország megszüntetése is a célok között szerepelt. Alexander Rossino, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kutatója szerint a háború előtti években Hitler lengyelellenessége ugyanakkora mértéket öltött, mint antiszemitizmusa. Miután Hitler Csehszlovákia 1938-as lerohanásával megszegte a müncheni egyezményt, Lengyelországnak sikerült katonai garanciákat kinyernie az Egyesült Királyságból és Franciaországból. 1939 márciusában Hitler elkezdett követeléseket támasztani a Danzighoz vezető úgynevezett lengyel korridor területeire, valamint arra, hogy Lengyelország mondjon le jogairól, és csatolják a várost a Harmadik Birodalomhoz. E követeléseket Lengyelország kategorikusan visszautasította: a háború közel volt.

Lengyelország teljes mozgósított hadserege papíron körülbelül két és fél millió főt tett volna ki. A szövetségesek nyomása és a rossz vezetés miatt azonban csupán 600 000 fő állt rendelkezésre a német támadás megállítására 1939. szeptember 1-jén. Ez az erő hét hadseregre és öt független műveleti csoportra volt osztva. Az átlagos lengyel gyaloghadosztály körülbelül megfelelt létszámában egy átlagos németnek, de páncélelhárító képességében, tüzérségi támogatottságában és gépesítettségében elmaradt attól. Lengyelország 30 aktív és hét tartalék hadosztállyal rendelkezett, emellett 12 lovashadosztállyal és egy gépesített lovashadosztállyal.

A németek két hadseregcsoportba rendeződtek, összesen öt hadsereggel, és mintegy 1,8 millió főnyi csapattal álltak elő. A lengyelek 180 harckocsijával szemben a németek 2600 darabbal rendelkeztek, és több mint 2000 repülőgéppel a 420 darab lengyellel szemben. A német csapatokat emellett egy három hadosztályból álló szlovák hadsereg is támogatta mintegy 50 000 emberrel.

A német hadművelet az 1939. augusztus 31-i „gleiwitzi incidens” (az SS által megrendezett valótlan lengyel támadás) másnapján indult észak, dél és nyugat felől, a szlovák csapatok a németekkel párhuzamosan indultak Észak-Szlovákiából. Ahogy a Wehrmacht haladt előre, a lengyel csapatok a határhoz közeli előretolt helyőrségeikből a keletebbre lévő, jobban kiépített védelmi vonalak felé. A szeptember közepén vívott bzurai csatában elszenvedett vereség után a lengyelek egyértelmű hátrányba kerültek. A lengyel erők ekkor délnyugatra húzódtak vissza az úgynevezett „román hídfő” védelmére (a két ország ekkoriban határos volt), amely az egyetlen útvonal volt, amelyen keresztül támogatást és felmentést várhattak az Egyesült Királyságtól és Franciaországtól.  A korábbi egyezmények és a Németországnak küldött szeptember 3-i hadüzenet ellenére valójában igen kevés segítséget nyújtott a két nyugati hatalom.

A Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának megfelelően szeptember 17-én megkezdődött Kelet-Lengyelország szovjet inváziója, amely a lengyel védelmi terveket teljességgel keresztülhúzta. A második front megnyílásával a lengyel kormány arra jutott, hogy a román hídfő védelme nem megvalósítható hosszabb távon, és a csapatok vészevakuálását rendelte el a semleges Románia felé. Október 6-án a kocki csatában elszenvedett vereség után a német és a szovjet csapatok teljes mértékben átvették a Lengyelország feletti ellenőrzést. A sikeres invázió jelentette a második lengyel köztársaság végét, habár Lengyelország formálisan sohasem kapitulált.

John Gunther amerikai újságíró írta 1939 decemberében: „A német hadjárat egy mestermű volt. Semmi hozzá foghatót nem látott még a történelem.” Mind a hatékony lengyel vezetés, mind a külső segítség hiánya ellenére Gunther úgy gondolta, az invázió a német fegyveres erők rátermettségét demonstrálta.

Az országot felosztotta egymás között a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió. Szlovákia visszaszerezte az 1938 őszén Lengyelország által elfoglalt területeket, Litvánia pedig 1939. október 28-án megkapta Vilniust és környékét a Szovjetuniótól. Körülbelül 65 000 lengyel katona vesztette életét a harcokban, további 420 000-et ejtettek foglyul a németek, 240 000-et pedig a szovjetek. Akár 120 000-en is átszökhettek a semleges Romániába a román hídfőn és Magyarországon keresztül, valamint 20 000-en Lettországba és Litvániába, többségük előbb-utóbb eljutott Franciaországba vagy Nagy-Britanniába. A lengyel haditengerészet nagy része szintén sikerrel elhajózott Nagy-Britanniába. A németek személyi veszteségei kevesebbek voltak az ellenségükénél, körülbelül 16 000 embert veszítettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

19 kép Lengyelország 1939-es lerohanásáról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra