Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyár végéig marad esély a Munkácsy-trilógia egyben tartására

2015. június 25. 16:35 MTI

Noha eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déry Múzeumból tulajdonosa, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig haladékot ad a magyar állam képviselőinek a kép megvételével kapcsolatos tárgyalásokra.

<

Az Egyesült Államokban élő műgyűjtő az MTI-nek elmondta: a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) a Golgota megvásárlásáról folytatott tárgyalások "a jelek szerint be vannak fagyasztva". "Nem tárgyal velem senki, de még mindig reménykedem, hogy ezt a problémát meg tudjuk oldani" - jegyezte meg, emlékeztetve arra, hogy május 28-án tárgyalt az MNB-ben a második és eddig utolsó alkalommal.

Pákh Imre felidézte, hogy Munkácsy Krisztus-trilógiájának egyetlen nem magyar állami tulajdonban lévő darabjáért 9 millió dollárt (mintegy 2,5 milliárd forintot) kért a Magyar Nemzeti Banktól. "Mikor a 9 millió dollárról tárgyaltam az MNB-vel, később írásban is rögzített ajánlatot tettem arra, hogy ezért a vételárért cserébe az egész, 52 képből álló Munkácsy-gyűjteményemet 12 éves letétbe adtam volna a magyar államnak. Ez az ár továbbá tartalmazta az elővételi jogot is az egész gyűjteményre" - hangsúlyozta.

A műgyűjtő elmondása szerint erre az ajánlatra negatív választ kapott postán, miszerint az MNB-t csak a Golgota érdekli. "Nagyon elcsodálkoztam, hiszen Munkácsyt bemutatni a maga teljességében az Ásító inas nélkül nehezen elképzelhető" - jegyezte meg. Pákh Imre kiemelte: a Golgotát előző tulajdonosa úgy hozta be, hogy a magyar állam garantálta a festmény szabad elszállítását az országból. "Julian Beck el is akarta vinni a képet, ezt én akadályoztam meg a vásárlással. Később egyébként a Golgotát kivittem már az országból a Bécsben néhány éve rendezett nagy Munkácsy-kiállításra" - emlékeztetett.

Pákh Imre hozzátette, a Golgota nemrég elindított magyarországi védetté nyilvánítását mint folyamatot pozitívnak is el tudja könyvelni, mert ez "azt mutatja, hogy a kormány végre komolyan kezd foglalkozni a képek sorsával", de a "bunkósbot-módszert" furcsállja. "Hamarosan kapok egy jogi szakvéleményt, de a Golgota védetté nyilvánítási folyamatáról valószínűleg az derül majd ki, hogy teljesen jogtalan. Biztosnak látszik, hogy perre tudnánk vinni az ügyet az Egyesült Államokban vagy Németországban, de akár Magyarországon is, szeretném azonban mellőzni ezeket a pereket" - mondta.

Pákh Imre elárulta: eredetileg úgy tervezte, hogy megállapodás hiányában már csütörtökön elszállíttatja a Golgotát külföldre, ahol a képre már vár egy vevő, egy orosz üzletember. A kölcsönszerződés már lejárt, a festmény bármikor elszállítható a Déry Múzeumból - jegyezte meg.

A tulajdonos most azonban úgy döntött, hogy a Golgotát a Déry Múzeumban hagyja nyár végéig, ezzel lehetőséget szeretne adni az MNB képviselőinek a tárgyalásra. Akkor azonban, ha a következő két és fél hónapban nem sikerül megállapodniuk, elszállíttatja a festményt, amire országhatáron belül még a védettség kimondása is lehetőséget ad, hiszen "erőszakkal szerzett képet ne állítsanak ki múzeumban" - fogalmazott.

"Elkötelezett vagyok az iránt, hogy Munkácsy képeit minél több magyar láthassa, a Golgotát sem azért vettem meg, hogy a lakásomban tartsam, de ha nem sikerül megegyezni, kénytelen leszek jogi útra terelni az ügyet" - mondta Pákh Imre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyár végéig marad esély a Munkácsy-trilógia egyben tartására

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra