II. Géza és Eufrozina kijevi hercegnő házasságáól született 1147 körül. A bizánci udvarban nevelkedett, majd III. István halála után, 1172-ben lépett trónra. 1173 elején koronázták meg bizánci segítséggel. Kemény kezű uralkodó volt, így trónját nem veszélyeztették belső erők. Az ország gazdasági ereje és a királyi jövedelmek növekedése lehetővé tette számára a terjeszkedést. Sikeres külpolitikát folytatott, visszaszerezte a Bizánc által 1160-as években elfoglalt területeket, megszállta Dalmáciát és megvédelmezte Zárát a velenceiktől. 1189-ben udvarában fogadta I. (Barbarossza) Frigyes német-római császárt. Legnagyobb érdeme a magyar államiság megerősítése volt: fejlesztette Esztergomot, Székesfehérvárt, támogatta az írásbeliség meghonosodását - bevezette a fontos ügyek írásbeli feljegyzésének kötelezettségét -, létrehozta az esztergomi érsekségtől független királyi hivatalt, a kancelláriát, megindította a világi papok külföldi képzését. Ő volt az utolsó Árpád-házi király, aki még istváni módszerekkel kormányzott. Az ő udvarában dolgozott Anonymus, és itt foglalták írásba a Halotti Beszédet is. 1192-ben az ő szorgalmazására avatták szentté I. László királyt. A székesfehérvári bazilikában temették el. Utóda Imre fia lett.