Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kínai turista firkálta össze a luxori templom reliefjét

2013. május 28. 12:15

Hatalmas felháborodást okozott egy 15 éves kínai turista, aki összefirkált egy falat az egyiptomi luxori templomban, majd a kép felkerült az egyik népszerű kínai mikroblogra.

<

„Itt járt Ting Csinhao” – olvasható azon a képen, amely tegnap került fel a világhálóra. A felvétel azonnal bejárta a világot és óriási felzúdulást keltett.

Az elkövető egy, a makedón Nagy Sándort ábrázoló falon hagyta ott keze nyomát, a vandalizmust egy kínai turista örökítette meg és osztotta meg blogján. A fiú – aki az AFP hírügynökség értesülései szerint kínai hackerek célpontjává vált – szülei megkövették az egyiptomiakat, és elmondták, hogy miután fény derült az ügyre, gyermekük „egész éjjel sírt”.

Az egyiptomi régiségügyi minisztérium az Ahram Online megkeresésére közölte, hogy az eset kivizsgálására bizottságot állítottak fel és megnézték, milyen károk keletkeztek a reliefben. A hírek szerint csak felületesek, így a szakemberek könnyen eltávolították a feliratot.

A hatóságok az Ahram Online beszámolója szerint a jövőben megelőznék a hasonló esetek előfordulását, és minden turistacsoport mellé külön régészt állítanának.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Kínai turista firkálta össze a luxori templom reliefjét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra