Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nem bánták meg tettüket az 1980-as török katonai puccs elkövetői

2012. november 22. 10:42 MTI

Nem bánták meg tettüket az 1980-as véres törökországi államcsíny elkövetői: a még két élő tábornok a szerdai bírósági tárgyaláson a kórházi ágyból azt üzente, hogy "hazaszeretetből" cselekedett. A junta egykori vezetője, a 94 éves Kenan Evren volt tábornok az ankarai katonai klinika ágyán olvasta fel rövid vallomását, amelyet az ankarai esküdtbíróság képernyőn követett.

<

Kenan Evren szerint az 1980. szeptember 12-i államcsíny nem volt bűncselekmény. A volt tábornok kétségbe vonta a bíróság illetékességét. Evren mellett a másik vádlott a légierő volt parancsnoka, a 86 éves Tahsin Sahinkaya.

"Nincs lelkiismeret-furdalásom. Az tettük, ami jogos volt abban az időben. Ma is ezt tenném, hogy véget vessek az 1970-es években Törökországban uralkodó társadalmi és politikai bizonytalanságnak" - mondta a volt tábornok, aki szerint csak a történelem ítélkezhet felette. Sahinkaya vallomásában elismerte, hogy részt vett a puccsban. Ugyanakkor azt hangoztatta, "alkotmányos kötelességből" járt el.

Evren az államcsíny után Törökország elnöke lett, és csak 1989-ben távozott a hivatalából. A két volt tiszt pere április 4-én kezdődött. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár életfogytiglani börtönre is ítélheti őket. A nagy érdeklődés követte tárgyalást csütörtökig elnapolták. A hadsereg az 1960-as évektől tartotta ellenőrzése alatt a török politikai életet és ez idő alatt három államcsínyt követett el.

Az 1980-as puccs végrehajtói sokáig mentelmi jogot élveztek, amit az iszlamista gyökerű konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kormánya által kezdeményezett, 2010-as alkotmánymódosítással töröltek el. Az 1980-as a legvéresebb katonai államcsíny volt. A puccs heteiben és az azt követő hónapokban ötven embert végeztek ki, 600 ezer embert vettek őrizetbe, és sokan meghaltak a kínzásokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Nem bánták meg tettüket az 1980-as török katonai puccs elkövetői

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra