Mind több és súlyosabb veszteség után Karl Dönitz német nagyadmirális bejelenti az atlanti-óceáni német tengeralattjáró-háború végét, amelyben mintegy 2000 tengerésztiszt és tengerész közlegény esett el. Adolf Hitler sokáig ellenezte a tengeralattjáró-háború lezárását, mivel az Atlanti-óceánt "nyugati előterének" tekintette. A veszteségek a végtelenségig nőttek. A tengeralattjárók lemerülve csak mintegy kilenccsomós óránkénti sebességgel haladtak, mivel oxigénhiány miatt nem használhatták Diesel-motorjaikat. Huszonnégy óránként fel kellett merülniük, hogy a tengeralattjáróban kicserélhessék a levegőt, s ez többnyire éjjel történt meg. Az ellenség erre a pillanatra várt. A németekkel szemben rendelkeztek radarral, s így a tengeralattjárók tartózkodási helyét meg tudták állapítani. Ezeket azután erős fényszórókkal felszerelt repülőgépek támadták meg. Dönitz már régebben vissza akarta vonni az Atlanti-óceánból a német tengeralattjárókat.