Bandungban megrendezik az ázsiai és afrikai államok első nagy konferenciáját, amelyen az egykori gyarmatok kifejezik együttműködési készségüket és azt az óhajukat, hogy beleszóljanak a világpolitikába. A bandungi értekezleten 23 ázsiai és 6 afrikai ország 340 küldötte vesz részt. Ezek mind semleges, illetve el nem kötelezett országok. Az értekezleten a gyarmati rendszer – „bűn, amelynek gyorsan véget kell vetni” – és ennek következményei ellen fordul; önrendelkezési jogot követel az észak-afrikai népeknek, különösen Algériának, amely harcol függetlenségéért. Elítéli a faji megkülönböztetést és elmarasztalja Franciaországot (az algériai háború miatt) és Dél-Afrikát. A résztvevők hitet tesznek a világbéke mellett és sürgetik a tömbök közötti megegyezést, a nukleáris fegyverek betiltását és megsemmisítését, az általános leszerelést. A résztvevők állást foglalnak a baráti együttműködés mellett és készek tolerálni a társadalmi struktúra és ideológiai kötöttség tekintetében mutatkozó eltéréseket. A hidegháború körülményei között az aktív semlegesség útját keresik maguknak. Az értekezlet fogalmazza meg első ízben a harmadik világbeli államok olyan közös politikájának a koncepcióját, amely a közös gyarmati múltra és a fejlődésbeli lemaradás meg kizsákmányoltatás ebből fakadó problémáira, a közös eljövendő feladatokra és arra az igényre épül, hogy egyenjogú helyzetet foglaljanak el az uralkodó hatalmak mellett.