Arany és tűz Párizsban

2010. december 20. 09:42 MTI

A Sorbonne Egyetemmel szemben található Cluny Múzeum romantikus kőfalai között a kiváló állapotban megőrzött hatvan műtárgyat (oltárszobrokat és -festményeket, aranytárgyakat és kéziratokat) az alkotások különlegességét kihangsúlyozó finom megvilágításban, kortárs kiállításokra jellemző modern szempontok szerint helyezték el a tárlat fiatal francia tervezői. A többségében a Szlovák Nemzeti Galériából érkezett művek feliratai franciául, angolul és szlovákul nyújtanak eligazítást.

"A kiállítás címe szándékosan Művészet Szlovákiában és nem Szlovák művészet, hogy kerüljük az esetleges félreértéseket, hiszen a középkorban Szlovákia még nem létezett önálló államként, a terület a magyar királysághoz tartozott. Az óvatos címválasztással is szerettük volna elejét venni a nemzeti vagy nacionalista megközelítésnek, egyszersmind rávilágítani arra, hogy ez a művészet az úgynevezett nemzetközi gótikus mozgalom szerves része" - hangsúlyozza Jean-Christophe Ton-That, a kiállítás egyik francia kurátora az MTI-Pressnek a Galgóci Betlehem előtt állva.

A Jézus születését szinte életképszerűen ábrázoló szoborcsoport valaha a pozsonyi Szent Márton-dómban, a Mátyás király ajándékának tartott egykori koronázó oltár részét képezte. A La Croix című francia katolikus napilap szerint már önmagában ezért az egyetlen műért megéri elmenni a kiállításra.

A mohácsi vészt (1526), majd Buda török kézre kerülését (1541) követően a magyar királyság gyakorlatilag a mai Szlovákia és Nyugat-Dunántúl területére szorult. S mivel ez a vidék nem volt része a török hódoltságnak, Magyarország középkori művészetének legfőbb őrzője lett. A Felvidék már a 15. században virágzásnak indult, a magyar arisztokrácia ide mentette vagyona jelentős részét. A diéta, azaz a rendi országgyűlés Pozsonyban ülésezett háromszáz éven át, és a besztercebányai és selmecbányai réz-, illetve ezüstkincs kitermelése igazi mecénássá váló gazdag kereskedőket vonzott a régióba, akik elsősorban a német művészi körökkel erősítették a kapcsolatokat.

A párizsi kiállítás egyértelműen azt tükrözi, hogy a középkori művészet szempontjából a nemzeti és politikai határok meghatározásának nincs sok értelme, mert a magyar, szláv és német megrendelők és mesteremberek mindenben együttműködtek. A bemutatott műtárgyak a mai Szlovákia területén található templomok részére készültek, de azokat magyar mecénások megrendelésére gyakran német műhelyekben, a korban a leghaladóbbnak tekintett bécsi művészi tendenciákat követve készítettek el. A Felvidék specialitása ekkoriban a hatalmas realisztikus szobrokkal gazdagon díszített, művészi szárnyas oltárok voltak.

"A szlovák és a magyar művészet ebben a korban nem különíthető el. Ezt az első világháború után a magyar hatóságok is megértették, és a mai Szlovákia területén fellelhető műtárgyak egy részét az esztergomi Keresztényi Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába vitték" - fogalmaz a kurátor.

Jean-Christophe Ton-That szerint a többéves előkészületet igénylő tárlatot a Szlovák Nemzeti Galéria kezdeményezte, szerették volna ritkaságszámba menő gazdag középkori gyűjteményüket Párizsban bemutatni. S minthogy ehhez jelentős szlovák politikai és diplomáciai támogatást kaptak, a francia kurátorok gyakorlatilag bármit kölcsönkérhettek Szlovákia területéről.

A párizsi múzeumot két dolog érdekelte leginkább. Egyrészt Közép-Európa történelmének megismertetése, ugyanis ennek a régiónak a korabeli művészetét a franciák egyáltalán nem ismerik. Másrészt azt akarta megmutatni, hogy a középkorban léteztek olyan virágzó királyságok Közép-Európában, amelyek szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápoltak a nyugati államokkal, Franciaországgal, Itáliával vagy Ausztriával. Ezt a kulturális keveredést tükrözik a gótika szintézisének tekinthető felvidéki művészeti alkotások is.

A szepességi Késmárk Szent Kereszt-templomának faragott-festett kálváriaoltára a német-szláv-magyar kultúrkörben kialakult szárnyasoltár-művészet egyik legszebb alkotása. A templomból Párizsba elhozott monumentális Krisztus-szobor került a tárlat főhelyére. Alkotóját, a lőcsei Pál mestert a magyarországi és a szlovákiai művészettörténet egyaránt a késő gótikus szobrászat legkiemelkedőbb alkotójaként tartja számon. Fő műve, a lőcsei Szent Jakab plébániatemplom 1508 és 1517 között faragott és festett 18 méteres főoltára a legmagasabb késő gótikus stílusú, fából készült oltár a világon. A szepességi mestertől több szobor is megtekinthető a párizsi kiállításon.

A felvidéki középkori művészet világszínvonala a francia kurátor szerint azoknak a műértő magyar arisztokrata családoknak köszönhető, amelyek valóságos konzorciumként hálózták be az egész térséget. Ilyenek voltak a Thurzók vagy a Zápolyák, akik már a kapitalizmus szabályai szerint gyarapították vagyonukat, és mecénásként a kor legnagyobb művészeitől rendeltek alkotásokat. E művek révén Lőcse, Kassa vagy Késmárk Béccsel, Budával vagy Krakkóval is felvehette a versenyt.

A január 10-ig megtekinthető kiállítás azonban, mindent egybevetve, nem is annyira róluk, mint inkább a középkorban kulturálisan virágzó mai Szlovákiáról szól.