Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mégsem tűnt el a Hlinka-gárda jelvénye Szvatoplukról

2010. november 2. 13:56 MTI

Nem távolították el, hanem csak egy kupakkal letakarták a fasiszta Hlinka Gárda jelképét Szvatopluk nagymorva fejedelemnek a pozsonyi várban júniusban felállított szobrán - közölte az Új Szó című pozsonyi napilap.

<

A vitatott kettős kereszt eltávolítása feltétele volt annak, hogy az alkotás a helyén maradhasson. Richard Sulík, a parlament elnökének szeptemberi döntése alapján el kellett távolítani a pajzson látható kettős keresztet, mert az ilyen formában a két világháború közötti fasiszta Hlinka-gárdának, Hitler szövetségesének jelképére hasonlított. Ján Kulich, a szobor alkotója a feladatot úgy oldotta meg, hogy egy fémkupakot csavarozott a pajzsra, hogy a kereszt ne látszódjon.

Sulík nem véleményezte a történteket. "A keresztet eltakarták, a változtatásra Kulich úr utasításai alapján került sor" - nyilatkozta Tatiana Tóthová, a házelnök szóvivője.

A szobor sorsáról dönteni hivatott szakértői bizottság tagjai nem tartják kielégítőnek a megoldást. Stefan Slachta, Pozsony főépítésze szerint Kulich svindlizik. "Úgy oldotta meg, hogy ha Fico visszajön, le tudják szerelni. Arról nem is beszélve, hogy az a kupak nevetséges" – magyarázta Slachta. Ezt gondolja Stefan Holcík régész, helytörténész is.

"Ez nem Szvatopluk, már csak a ruházata alapján sem. A várudvaron pedig semmi keresnivalója nincs még Mária Terézia szobrának sem, bár az udvart ő építtette. A barokk várudvarok mindenhol üresek" – mondta a lapnak Holčík. Egyébként a Szvatopluk, az "ószlovákok királya" feliratot is el kell tünteti a szobor talapzatáról, mivel a történészbizottság szerint nem helytálló.

A szobrot Pavol Paska (Smer) volt házelnök kezdeményezésére állították fel júniusban a várudvaron, közvetlenül a parlamenti választások előtt. Paska nem ért egyet a bírálatokkal. "Természetes, hogy egy alkotást kritizálnak, erről szól a művészet" – mondta korábban Paska. Vladimír Meciar, volt kormányfő szerint Robert Fico a parlamenti választások előtt egyszerűen visszaélt a Szvatopluk-szobor felavatásával.

A Fico-kormány már tavaly júliusban szerződést kötött Kulichhal a szobor elkészítéséről, azonban ezt sokáig tagadta, mint ahogyan az sem világos, voltaképpen ki finanszírozta a vitatott művet (az eredeti terv szerint a parlament állta volna a költségeket). A szobor becslések szerint 270 ezer euróba került.

A pozsonyi vár egyébként a szlovák parlament kezelésében van, ezért az azzal összefüggő kérdésekben a parlament elnöke illetékes dönteni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mégsem tűnt el a Hlinka-gárda jelvénye Szvatoplukról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra