IV. (Luxemburgi) Károly császár és Pomerániai Erzsébet házasságából Nürnbergben született. Mária királynő (II. Lajos idősebbik lánya) férjeként került a magyar trónra 1387-ben. Ötven évig tartó uralkodásának első éveiben az anarchián próbált úrrá lenni. 1401-ben a magyar főurak fellázadtak ellene és Siklós várába zárták. Ügyesen politizálva azonban kompromisszumot tudott kötni, szövetségre lépett Cillei Hermann gróffal és mivel Mária 1395-ben bekövetkezett halála miatt özvegy volt, feleségül tudta venni Cillei Borbálát, Hermann leányát. Trónját sikerült megerősítenie, s a későbbiekben döntéseibe fokozatosan bevonta a köznemeseket és polgárokat, majd rendszeressé tette a rendi országgyűléseket, és megindította a városok renddé szerveződését. 1408-ban létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkányos Rend Társaságát a királyhű liga megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak. Szembeszállt az oszmánokkal, az 1396-os nikápolyi vereség után a déli végeket erősítette meg, a végvárvonal kiépítését hű emberére, Ozorai Pipóra bízta. 1410-ben a német választófejedelmek egy csoportja német királlyá választotta, de csak 1433-ban koronázták német-római császárrá. Így először jött létre perszonálunió Magyarország és a német birodalom között. Nagy szerepe volt a konstanzi zsinat összehívásában, ahol sikerült felszámolni a nyugati nagy egyházszakadást, és V. Márton személyében a katolikusoknak ismét egy pápájuk lett. Fellépett Husz János eretnekmozgalma ellen, menlevelet adott neki, de ennek ellenére máglyán elégették. 1420-tól cseh királyként harcot folytatott Husz János követőivel szemben. Uralkodása nagy részét külföldön töltötte, de mindig magyar királynak tekintette magát. Znojmóban hunyt el 1437. december 9-én. Végakaratának megfelelően Váradon helyezték végső nyugalomra, nagy példaképe, I. (Szent) László sírja közelében.