Egy ötgyermekes, szegény philadelphiai család tagjaként látta meg a napvilágot a kaliforniai Yorba Linda-ban. Tízéves korától dolgozott, majd a Duke Universityn szerzett jogi diplomát. A második világháborúban a haditengerészet tisztjeként szolgált, majd a háború után politikai pályára lépett. 1946-ban republikánus képviselőként került be a kongresszusba. 1960-ban már az elnökválasztásokon is indult, de alulmaradt John F. Kennedyvel szemben, két évvel később pedig a kaliforniai kormányzóválasztáson is elbukott. Átmenetileg visszavonult, de az 1968-as elnökválasztási hadjáratban újból indult, s ezúttal, ha minimális különbséggel is, de győzött. Sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy megígérte a vietnami háború befejezését. Ennek 1973-ban véget is vetett, de ezzel nem sem tudta elkerülni az amerikaiak tekintélyes presztízsveszteségét. Elnöksége idején az Egyesült Államok jelentős lépéseket tett a hidegháború felszámolása, a Kínával és a Szovjetunióval fennálló viszony rendezése felé: Nixon Pekingbe és Moszkvába is ellátogatott. 1972-ben, ezúttal már nagy fölénnyel ismét elnökké választották. Második hivatali idejét azonban már nem tölthette ki. 1974-ben az ún. `Watergate-ügy`, a hírhedt lehallgatási botrány miatt - az amerikai elnökök történetében először - távoznia kellett posztjáról, és csak utódja, Gerald Ford elnöki kegyelme révén kerülhette el a büntetőjogi felelősségre vonást. Személyét titokzatosság lengte körül, legközelebbi munkatársai sem igazodtak el rajta, voltak akik minden idők legnagyobb elnökének, mások közönséges összeesküvőnek tartották, aki végzetesen aláásta a nemzetnek a közélet tisztaságába vetett hitét. 1994. április 22-én bekövetkezett halála után a New York Times így írt róla `Halála pillanatában kínszenvedésekkel telített út után visszaküzdötte magát a Watergate-botrány poklából egy idős államférfi, bölcs politikai elemző, szerző és kommentátor mértékkel tiszteletben tartott pozíciójába`.