Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir néven jött a világra, jómódú párizsi polgárcsaládban. Apja ügyvéd volt, aki azonban az első világháború után fokozatosan elveszítette presztizsét és vagyonát is. Anyja hívő katolikus volt, aki ennek megfelelően igen szigorúan és tradicionális szellemben nevelte leányait. Gyermekévei szinte zavartalan boldogságban teltek, s az első igazi törés ebben a teljességben az istenhit elvesztése volt. Ettől kezdve állandósult konfliktusa az apjával, aki nem tudta elfogadni leánya ilyen irányú tudatosodását, a polgári értékek elleni lázadását, s azt a makacs igazságkeresést, ami Simone-t egész életében jellemezte. Az érettségi után a Sorbonne hallgatója lett, filozófiát tanult, s diplomamunkáját Leibnitzről írta. 1929-ben tanári diplomát szerzett, majd az École Normale Supérieure-ön folytatta tanulmányait, s itt ismerkedett meg Jean-Paul Sartre-ral, akinek egész életére társa lett. Az egyetem elvégzése után, mivel szülei fokozatosan elszegényedtek, s nem tudták anyagilag támogatni, tanítani kezdett. 1931 és 1943 között marseille-i, roueni és párizsi középiskolákban oktatott, sőt egy időben a Sorbonne-on is tartott filozófiai előadásokat. 1943-ban megjelent első regénye, A vendég, melynek témája egy különös szerelmi háromszög. Egyes kritikusai szerint Beauvoir ebben a regényben próbálta meg feldolgozni Sartre és egy fiatal lány, Olga Kosakievicz kapcsolatát, illetve saját féltékenységét, a pillanatnyi mellőzöttségből fakadó érzéseit. A háború alatt erősödött közéleti érdeklődése, s az ekkor megjelenő A mások vére című regénye és a Kenyérpusztítók című drámája már a közösségi erkölcs problémáit feszegetik.
Az 1945 utáni időszak aztán nagy változást hozott Beauvoir életében: az addig csak inkább kedvtelésből írogató vidéki tanárnő Sartre-ral együtt az érdeklődés középpontjába került. Ehhez hozzájárult az is, hogy elindították a Les Temps Modernes című folyóiratukat, melynek hasábjain az egzisztencializmus és a haladó szellemi irányzatok dokumentumai kaptak teret. Sartre és Beauvoir politikailag is aktívak voltak, a baloldali értelmiség szószólói lettek, azonban soha nem kötelezték el magukat semmilyen pártnak. Erről a korszakról fest nagyon pontos képet Beauvoir félig-meddig önéletrajzi regénye, A mandarinok. A háború után a nők társadalmi helyzetének kérdése kezdte foglalkoztatni Beauvoirt, s töprengései, tapasztalatai és tanulmányai felhasználásával 1949-ben megszületett A második nem című munkája, melyben azzal az előítélettel száll vitába, hogy a nő, adottságai folytán, másodrendű lény. Az ötvenes évek végén Beauvoir elkezdte írni önéletrajzi emlékeit, melyek a már említett Egy jóházból való úrilány emlékein túl A kor hatalma és A körülmények hatalma címen jelentek meg. Utolsó éveiben pedig figyelme az öregedés, az idős korosztály társadalmi szerepe felé fordult. Ebből az időből való a Könnyű halál című hosszabb elbeszélése, melyben beteg anyja utolsó napjait írja le megrázó aprólékossággal. Sartre 1980. április 15-én bekövetkezett halála után az írónő nem talált többé magára, s az egyre több alkohol és amfetamin mindinkább gyorsította szellemi és fizikai leépülését, mígnem 1986. április 14-én örökre befejezte földi pályafutását.