Túlterhelték az orosz társadalom érzelmeit
2008. január 7. 16:00
Egy évvel ezelőtt történészek és ideológusok, közvélemény-kutatók és spekulánsok találgatták, hogyan fog megbirkózni a putyini Oroszország a 2007-es kerek évfordulókkal.
<
A lap szerint a moszkvai `hatalomnak` két dolgot kellett volna 2007-ben megtennie. Először is megadni a kellő tisztességet a repressziók áldozatai emlékének. Úgy, ahogy ezt Viktor Juscsenko ukrán elnök tette, aki elrendelte az országos megemlékezést a `nagy terror` 70. évfordulójáról, és május harmadik vasárnapját a politikai leszámolások áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Másodszor: megnyitni a levéltárakat a kutatók előtt, ahol titkosított okmányok milliói `nyugosznak`.
A moszkvai hetilap 2007 júliusában Vlagyimir Putyin viszonyulását taglalva utalt arra, hogy az orosz elnök a társadalomtudományi főiskolák tanárai előtt kijelentette: nem kell a történelem minden bűnéért bűntudatot érezni. Szerinte az orosz-szovjet történelemben kevesebb a sötét lap, mint más államok történelmében, és a sztálinizmus nem volt olyan rossz, mint a nácizmus. A The New Times erre reagálva arra utalt, hogy a Memorial egyesület vizsgálódásai szerint 1937-38-ban a Szovjetunióban kivégzettek száma elérte a 800 ezret, és ugyanennyien kerültek börtönökbe és munkatáborokba. A cikkíró, Jevgenyij Kiszeljov szerint a hitleri Németországban nem volt ilyen magas a nácizmus politikai ellenfelei közül kikerült áldozatok száma (a holokauszt áldozatait nem számolva).
Putyin elnök említett előadásában azt fejtegette, hogy az oroszországi vallások elég jelentősen különböznek a kereszténység és az iszlám hagyományos szabványaitól: a más népekkel egy területen való együttélés sok évszázados hagyományaira támaszkodnak. "Ez a kultúra évszázadok alatt alakult ki, ez tolerancia, ahogy ma mondják, ez a vérünkben van" - állította az elnök.
Vagyim Rogovin orosz történész, a sztálini megtorlásokat elemző jó néhány könyv szerzője 2007-ben külön felhívta a figyelmet arra is, hogy a 30-as évek második felében alig maradtak "zsidó nemzetiségű" vezetők a szovjet pártapparátusban és a hadseregnél. Nem ismeretes, hogy voltak-e ezzel kapcsolatos titkos utasítások, de tény, hogy a korábbi bolsevik nemzedéket felváltó "37-es újoncok" között alig akadt zsidó. Sztálin közvetlen környezetében csak két zsidó maradt - Kaganovics és Mehlisz -, akik "nem kisebb buzgalommal hajtották végre az antiszemita akciókat, mint a sztálini klikk más tagjai" - így Rogovin.
1937-38 témájában megszólalt az év folyamán az orosz védelmi minisztérium központi lapja, a Krasznaja Zvezda is. Kétrészes tanulmányában Szergej Kara-Murza abból indult ki, hogy a tömeges repressziók célirányos és irracionális vonalát ketté kell választani. Utóbbi alatt tömegpszichózist kell érteni, egyébként józan emberek és kollektívák lényegileg megmagyarázhatatlan magatartását. Az első vonalat befolyásolhatják a politikusok, a másodikat csak korlátozott mértékben.
Kara-Murza emlékeztet rá, hogy a szovjet társadalom a 30-as években erős érzelmi stresszhatás alatt élt, amit a 20. század túlterhelései váltottak ki. Az iparosítás idegfeszültséget okozott, a hozzá nem értésből eredő kudarcokat, szerencsétlenségeket, tragédiákat titkos ellenséges erők mesterkedéseinek tulajdonították, megindult a "boszorkányüldözés". Malenkov, aki akkor a pártközpont káderosztályát vezette, Sztálinhoz eljuttatott feljegyzésében másfél millióra becsülte a "tisztogatások" és elbocsátások miatt sértődött tisztségviselők számát.
Ez egy "preventív polgárháború" volt, amely a közelgő háborúra hivatkozva igyekezett megtisztítani annak hátországát. Trockijnak, aki a sztálinizmust ellenforradalomnak és "thermidorral" felérő államcsínynek nevezte, igaza volt tehát abban, hogy "a forradalom felfalta saját gyermekeit". 1933 és 1937 között több mint egymillió tagot zártak ki a kommunista pártból.
1938 januárjától a represszió lefékeződött, számos "lehűtő" határozat született, leváltották, elítélték és kivégezték az NKVD (belügyi népbiztosság) számos vezetőjét, élükön a népbiztossal. Az igazságügyi népbiztosság megkövetelte az eljárási normák szigorú betartását; megszaporodtak a felmentő ítéletek, hiába tiltakozott ezek ellen az új belügyi népbiztos, Lavrentyij Berija. 1939-ben a tömeges rehabilitálás jegyében 837 ezer bebörtönzöttet bocsátottak szabadon, közöttük 13 ezer tisztet, akik folytathatták katonai pályafutásukat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
