Embereket áldozhattak Rákóczifalván
2007. július 31. 17:00
Rákóczifalva határában a Bivaly-tói töltésáthelyezést megelőzően a szolnoki Damjanich János múzeum régészei tárják fel az új gát nyomvonalát.
A Rákóczifalva-Bivaly-tói népvándorlás-kori falufeltárás területén dr. Csányi Marietta ásatásvezető régész, a szolnoki Damjanich János Múzeum osztályvezetőjének tájékoztatása szerint meglepő lelet került felszínre.
A kereszténységet megelőző kultusz emlékének tekinthető néhány verem mellett, melyben nagy testű állatok, főleg szarvasmarhák egészben elhelyezett maradványait, vagy koponyáját tárták fel, egy helyen fej nélkül eltemetett ember csontváza bukkant a napvilágra. A csonthalom egy malomkő fölött feküdt, melynek felületét a rajta található nyomok alapján szándékosan tették használatra alkalmatlanná. A szakértők azt kizárják, hogy a sérülések a kövön történt darabolás emlékei lennének, mert erre utaló kőszilánkok nem maradtak a helyszínen.
A követ valószínűleg már ebben a talányos állapotában helyezték el a gödörben, majd ezt követően rakták fölé az állati koponyákkal, csontokkal körülvett emberi testet, melynek hiányzó fejét a feltárás során nem is sikerült föllelni. A csontváz többi testrésze sem anatómiai rendjének megfelelően helyezkedett el, lefejezésén kívül más erőszakos behatások is érhették. Éppen ezért az sem kizárható, hogy jelen esetben emberáldozat emlékéről van szó.
A leletek viszonylag csekély száma kezdetben kérdésessé tette a település korának pontos meghatározását. Már előkerültek itt mind a szarmaták, mind a kelták településnyomai, de e helyen található a Kárpát-medence talán leggazdagabb rézkori temetője is. Ezenkívül egy, a késő bronzkori halomsíros kultúrához tartozó 100-120 síros, néhány csontvázat is tartalmazó urnatemető mellett a közelben van az ELTE szakemberei által előző évben kiásott avar temető is. Sokáig nyitott kérdés volt, hogy melyikhez köthető a most közel 3-3,5 hektárnyi területen folyó kutatás során feltárt falu. Kezdetben azt sem zárták ki a szakemberek, hogy magyar népesség lakhelyéről van szó. A környéken ismernek Árpád-kori leleteket, habár éppen a legjellemzőbb darab, a korszak elmaradhatatlan lelete, a cserépbogrács hiányzik a tárgyak közül. Végül a feltárás előrehaladtával összegyűlt kerámiák alapján sikerült a települést a 9. századhoz, a késő népvándorláskorhoz kötni.
A területen már tavaly is találtak hasonló leleteket, bár jóval korábbi időből. A régészek a Kárpát-medence egyik leggazdagabb, többek között sok gazdagon díszített kerámiát tartalmazó, rézkori, ötezer esztendővel idősebb lelőhelyének számító feltáráson találkoztak hasonló rítus nyomaival. Úgy tűnik, hogy most egy újabb, korokon és népeken átívelő szokás mementója látott napvilágot.
szerkesztőségét!
