A nagykárolyi születésű író és költő első jelentős művei közé tartozott a Szirmay Ilona című történelmi tárgyú regénye, s A peleskei nótárius című bohózata, amely Gvadányi József elbeszélő költeményén alapult. 1842-től megjelent szatirikus írásai nagy visszhangot keltettek. Ezekben a reformkori társasági és politikai élet visszásságait gúnyolta ki. 1841-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választotta. Prózájában a népies irány egyik úttörője volt. Részt vett az ellenzéki mozgalmakban. 1848-ban Szatmár vármegye főjegyzője, majd az igazságügy-miniszter titkára volt. 1849-ben szerkesztette a Márczius Tizenötödike című lapot, majd Damjanich seregében szolgált. A szabadságharc bukása után hat évre Aradra internálták. Később mint titkár és nevelő a gróf Csekonics családnál állt szolgálatban. Pesten hunyt el 1866. február 28-án.