Nagybecskereken született 1903. július 12-én. Orvosi diplomája megszerzése után 1927-től Budapesten, 1936-37-ben ösztöndíjával Montrealban, 1937-től 1944-45-ben alelnöke volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1951-ben méltatlanul megfosztották katedrájától, MTA tagságától és főorvosi beosztásba helyezték Balassagyarmatra. 1956 elején rehabilitálták és visszakapta akadémiai tagságát, debreceni tanszékét is. Különösen a kisagy részeire és azok működésére, betegségeire vonatkozó kutatásai kiemelkedőek. Jelentős eredményeket ért el az agyi vérkeringés, a beszédzavarok és az isiász kutatásában. Fő művei: Az általános kórtan vázlata (1939), Részletes sebészet (1951). A Went-féle élettani könyvben a központi idegrendszerről szóló fejezetet írta. A Kossuth-díjat 1949-ben, a Széchenyi-díjat (posztumusz) 1990-ben kapta.