Szülővárosában, Bécsben végezte orvosi tanulmányait, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. 1905-ben Bécsben Politzer asszisztense lett az egyetemi fülészeti klinikán, majd 1909-ben docenssé nevezték ki. Az első világháborúban egy hadikórházban a fül-orr-gégészeti osztályt vezette. Ekkor dolgozta ki az agyvelő friss lövési sérülésének sebészi ellátási módszerét. A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjat 1914-ben kapta `a vesztibuláris (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért`. 1915-ben hadifogságba került, de ott is orvosi szakmai felügyelőként működött. 1916-ban a svéd kormány közbenjárására szabadult, s 1917-től az uppsalai egyetemen folytatta munkáját. 1926-ban az egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének professzorává nevezték ki. Az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárás kidolgozásáért 1925-ben a Svéd Orvostársaság Jubileumi Érmét nyerte el. Uppsalában halt meg 1936. április 8-án. 1960-ban alakult meg a róla elnevezett társulat, amelynek szimpóziumát ötévenként Uppsalában tartják.