A Sáros megyei Palocsán született 1892. november 9-én. A budapesti Pázmány Péter Egyetem hittudományi karán végezte teológiai tanulmányait 1912-1916 között. Ezután szentelték pappá és szerzett doktorátust. 1920-tól Budapesten részt vett a rend kormányzásában mint tartományfőnöki asszisztens és a rendtartomány hittudományi- és tanárképző főiskolájának teológiai tanára. 1946-ban a rend Magyarországi tartományfőnöke lett, majd 1947-ben a Nagykáptalan Rómában megválasztotta generálisnak. Ettől kezdve haláláig ott élt. Első megválasztása után még kétszer erősítették meg tisztségében, s így 20 éven át volt a világ piaristáinak vezetője. Ez egyedülálló a rend történetében. Kormányzása idején az elvesztett 34 kelet-európai rendház helyébe kétszer annyit létesített másutt és a nemzeti tartományok számát 12-ről 25-re növelte. Érdemeiért megkapta a legmagasabb spanyol kitüntetést, az Izabella-rend nagykeresztjét. Irodalmárként is nevet szerzett magának. Munkatársa volt a Napkelet című folyóiratnak, a Katolikus Lexikonnak, társszerzője a Magyar piaristák a XIX. és XX. században és a Szentek élete című munkáknak. Rómában hunyt el.