A budapesti születésű sportoló 1945-től 1964-ig tartó aktív sportolói pályafutása során 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban lett olimpiai bajnok, először középsúlyban, majd kétszer nagyváltósúlyban. Ezenkívül kétszeres EB-aranyérmes, majd 1957-től profiként 29 összecsapást nyert meg, s 1962-ben, 1963-ban és 1964-ben Európa-bajnok volt. Örök fájdalma maradt, hogy a kommunista sportvezetés nem engedte a profi világbajnoki címért ringbe szállni. Visszavonulása után edző lett, 1970-től mesteredző. 1964 és 1968 között az FTC, 1968-ban és 1969-ben a Bp. Honvéd ökölvívó szakosztályának tanácsadója, 1969 és 1992 között a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya, illetve vezetőedzője, közben 1978-ban és 1979-ben az Óbudai Tsz SK ökölvívó-szakosztályának edzője. Olyan kiváló bokszolókat nevelt, mint Gedó György (olimpiai bajnok), Badari Tibor, Kajdi János, Orbán László. 1982-ben NOB Érdeméremmel tüntették ki, 1989-ben megkapta a WBC `a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának` járó övét. 1991-től a magyar Halhatatlanok Klubjának a tagja, 1993-ban Nemzetközi Fair Play-díjat kapott. 2001-ben beválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába. 2001-ben a MOB védnökségével a Nemzeti Sport által rendezett szavazáson a XX. század harmadik legjobb magyar férfi sportolójává választották. 2001. március 26-án 75. születésnapja alkalmából Millenniumi Ezüst Emlékérmet kapott, 2001 novemberében Budapest díszpolgára lett. Szerepelt a Nehéz kesztyűk és a Pofonok völgye című filmekben. 2003. október 16-án halt meg a magyar fővárosban. 2004 óta az ő nevét viseli a budapesti sportaréna.