1676. február 12-én Hollandia kifizette a váltságdíjat a Magyarországon korábban ártatlanul elítélt protestáns hitvallókért, akiket gályarabságra ítéltek. Az 1671-81 közötti magyarországi ellenreformáció idején 1674. március 5-re több, mint 700 protestáns hitvallót idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé: mintegy 300 pap, tanító jelent meg a tárgyaláson. A bíróság felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolta őket. Egyben követelték `bűneik` beismerését és áttérésüket. A kínzások és kegyetlenségek többeket megtörtek. A legállhatatosabbakat kisebb csoportokban várbörtönökbe vitték. 42 papot Nápolyba hurcoltak, de közülük csak 32 maradt életben, akiket eladtak gályarabnak. Sorsuk nagy visszhangot keltett Európa protestáns országaiban. Gyűjtés indult kiszabadításuk érdekében, és ez többszöri kísérlet után végül Hollandiának sikerült 1676. február 12-én. A bécsi holland követ fizette ki értük a 100 talléros, személyenkénti váltságdíjat és maga Michael de Ruyter admirális ment értük Nápolyba, hogy levetesse róluk a bilincset és holland hajóra szállítassa őket. `Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.` - ezek Michael de Ruyter holland tengernagy híres szavai. (Még 1676-ban Halléban megjelent két volt gályarab prédikátor Tobias Masnicus és Jan Simonides leírása a hamis perrel kezdődött szenvedéseikről.) A gályarabok debreceni emlékművét egy gazdag debreceni özvegyasszony kezdeményezésére 1895-ben állították fel. Az emlékműnél - mintegy bocsánatkérő gesztusként - 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa is koszorút helyezett el.