Az Oszmán Birodalom hanyatlását a környező államok nem hagyhatták figyelmen kívül. II. József osztrák uralkodó, és Katalin cárnő 1787-ben hozzáfogtak `Európa beteg embere` felosztásának előkészítéséhez. A török birodalom esetleges eltűnése azonban súlyosan veszélyeztette volna az európai stabilitást, ezért Anglia, Poroszország és Hollandia összefogott megmentése érdekében. Továbbá az oroszok megerősödése összefogásra késztette a svédeket és a lengyeleket. A törökök ellen indított osztrák támadás nem ért el döntő áttörést, annak ellenére, hogy a vérveszteség igen jelentős volt. Az időközben kitört francia forradalom újabb problémákat támasztott.
A svédeket a werel-i békében (1790. augusztus 14.) sikerült az oroszoknak leválasztani az ellenséges szövetségről. Így Katalin dél felé fordíthatta csapatait. Elfoglalták Anapa várát a Kaukázus vidékén, a Kubán folyónál, átkelve a Dunán Macsinnál, Dobrudzsában szétverték a nagyvezér seregét (1791 július) és a Fekete-tengeren legyőzték és egész Konstantinápolyig üldözték a török flottát. Az orosz vezetés már-már az Oszmán Birodalom elfoglalását célozta meg, de az európai politika ezt nem engedhette. A közvetítést Anglia, Hollandia és Poroszország vállalták magukra. Ők azon voltak, hogy Oroszország követeléseit egyre lejjebb szállítsák. Katalin azonban nem engedett a nyomásnak. A Jászvásárban megkötött béke értelmében Oroszország megkapta a Fekete-tenger a Dnyeszter és a Bug közötti partvidékét, és a szultán elismerte a Krím-félsziget elfoglalását. Ezzel a Fekete-tenger egész északi partvidéke a cári hatalom ellenőrzése alá került.