Széchenyinek Kossuthtal szemben kezdettől meglevő ellenérzése a Pesti Hírlap megjelenése, első sikerei hatására határozott formát öltött. Fél évvel a lap indulása után könyvméretű röpiratával, a `Kelet népé`-vel indította el 1848-ig tartó szenvedélyes vitájukat. Úgy érezte, Kossuth `izgatása`, veszélyes demokrata szelleme kockára teszi a polgári reform jövőjét, amelyet ő a birodalomhoz fűződő kapocs bolygatása nélkül, a kormánnyal együttműködve, az arisztokrácia vezetésével képzelt el. Elismerve Kossuth szándékának tisztaságát, sőt elveik és céljaik alapvető azonosságát is, hibáztatja modorát és taktikáját, amely `sírba dönti a magyart`: a kiváltságosokat elriasztja a reform támogatásától, az ellenzéket megosztja, a népet lázadásra ingerli, végül az abszolutizmus visszatéréséhez vezet majd.
Szembenállásukat valójában lényeges tartalmi különbségek motiválták. Kossuth nélkülözhetetlennek tartotta a polgári nemzetállam megteremtéséhez a birodalomhoz fűződő kapcsolat és így Magyarország és a Habsburg-ház viszonyának újrarendezését (nem elszakítását), nemzetiségi politikája pedig a minél eredményesebb magyarosítás céljával osztozott a liberális nacionalizmus illúzióiban. Széchenyi ellenben az udvarhoz való viszony bolygatása helyett először a belső erősödésre, a gazdasági-társadalmi reformra kívánt összpontosítani (nem tagadva a birodalom és Magyarország közti feszültségek feloldásának szükségét). Nemzetiségi politikájában is a türelmességet hirdette.