Múlt-kor.hu

Az igazi aranyifjak – milyen sors várt a híres konkvisztádorok utódaira?

Az igazi aranyifjak – milyen sors várt a híres konkvisztádorok utódaira?

2018. augusztus 8. 13:19 Múlt-kor

Kolumbusz Kristóf, Hernán Cortés, Francisco Pizarro – kevés ember van, aki ne ismerné az Újvilágot a spanyol korona számára meghódító és a nagy indián birodalmakat elsöprő konkvisztádorok neveit. Gyermekeik – és ezáltal mesés vagyonaik örököseinek – sorsa azonban sokkal ritkábban kerül reflektorfénybe.

A Kolumbusz-testvérek

Amikor Kolumbusz Kristóf 1506-ban végleg lehunyta szemét, két felnőtt fiút hagyott maga után: az első, fiatalon elhunyt feleségétől, Filipa Moniz Perestrelótól született Diegót, valamint a későbbi élettársától, Beatríz Enríquez de Aranától született Fernandót. A két testvér apjuk 1492-es, első amerikai útját követően semmiben sem szenvedett hiányt. Fürödtek a hírnévben, és Kolumbusz felfedezéseiből befolyt mesés vagyonban.

Diego 1506 utáni életét teljesen kitöltötte, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Eltökélt volt abban, hogy a család helyzetét megszilárdítsa az Újvilág uralkodó rétegében és, hogy kivívja azt, ami jár. Kolumbusz ugyanis első utazását megelőzően szerződést kötött megbízóival, a Spanyolországot egyesítő uralkodópárral, Kasztíliai Izabellával és Aragóniai Ferdinánddal. Eme szerződés értelmében Kolumbusz jogosult volt valamennyi felfedezéséből befolyt jövedelem 10 százalékára, valamint seregnyi, különféle nemesi címre.

A spanyol korona Kolumbusz halálát követően azonban már egyre inkább vonakodott attól, hogy biztosítsa a felfedező örököseinek járó részt a gyarmati jövedelmekből. Ennek során arra hivatkoztak, hogy az Újvilágot valójában nem is Kolumbusz, hanem expedíciójának egyik hajóskapitánya pillantotta meg első alkalommal, így a felfedezés érdeme lényegében az övé. A Kolumbusz-család ebbe természetesen sosem nyugodott bele és hosszú perekbe bonyolódott az egymást követő spanyol királyokkal.

A Pleitos colombinos, avagy a Kolumbusz-perek leginkább 1508 és 1536 között zajlottak, de az ügyhöz kapcsolódó kisebb perekkel még a 16. század második felében, sőt a 18. század végén is találkozhatunk. Diego, aki alkirályként 1511-től kormányozta a közép-amerikai spanyol gyarmatokat, egészen 1526-ban bekövetkezett haláláig folytatta a pereket, amiket aztán özvegye, Maria de Toledo vett a kezébe. Az udvar és a Kolumbusz-család végül 1536-ban jutott kompromisszumos megoldásra, amelynek értelmében Diego fia, Louis megtarthatta az „Indiák admirálisa” címet, személyes irányítása alá került Jamaica, valamint Panama egy része és évi 10 ezer dukát járandóságra lett jogosult.

Míg az elsőszülött Diego szinte minden tekintetben igyekezett apja méltó utódjává válni, addig a fiatalabb testvér, Fernando vajmi kevés érdeklődést mutatott a politika és a hajózás iránt. Gyermekkorában a királyi udvarban nevelkedett apródként és ugyan két alkalommal is járt Amerikában – előbb 14 évesen Kolumbusz utolsó expedíciójával Hispaniola szigetére utazott, majd később Diego társaságában töltött két hónapot Santo Domingón –, élete javarészét Európában töltötte.

Fernando természetesen maga is aktív szerepet vállalt a család és a spanyol korona közti perekben (ezzel minden bizonnyal nagy segítséget nyújtva a többnyire amerikai birtokain tartózkodó bátyjának), de igazi örömét a tudományokban lelte. Korának elismert térképésze és könyvgyűjtője volt, aki rajongott minden innováció iránt. Az elsők között ismerte fel a könyvnyomtatás jelentőségét, és szemben számos kortársával (akik ekkor még jobbára kéziratokat gyűjtöttek) nyomtatott könyvekkel töltötte fel hatalmas, fénykorában mintegy 15 ezer kötetet számláló könyvtárát.

A fiatalabb testvér nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy míg Diego a család anyagi hátterének biztosításával foglalkozott, addig ő örökre beírja a Kolumbusz nevet a történelemkönyvekbe. Megírta apja első életrajzát, és a család birtokain nekilátott a tengerentúlról behozott haszonnövények termesztésének.

A Cortés-testvérek

Az Azték Birodalmat leigázó Hernán Cortés ugyancsak több gyermeket hagyott maga után. A két leghíresebb közülük a Cortés nevet továbbörökítő fiai voltak. Az idősebbik Martín Cortés, Az első mesztic a konvisztádor szeretőjétől, egy náhua asszonytól született 1523-ban. Martínt már korán elszakították édesanyjától és apja kérésére VII. Kelemen pápa törvényesítette őt. Martín – a Kolumbusz testvérekhez hasonlóan – a spanyol nemesi elit körében nőtt fel és szintén a királyi udvarban szolgált apródként, majd lovagként.

Időközben azonban Cortés megházasodott és felesége 1532-ben egy újabb fiúval örvendeztette meg, akit – nagy fantáziával – szintén a Martín névre kereszteltek. A törvényes házasságból született Don Martín vált apja örökösévé, mint az Oaxaca-völgy márkija és így az amerikai gyarmatok egyik leggazdagabb nagyura.

A két Martín az 1560-as években tért vissza a mai Mexikó területén szerveződő Új-Spanyolországba, ahol a helyi nemesi elit – amely ekkor nagyrészt szintén az egykori konkvisztádorok gyermekeiből állt – vezetőivé váltak. A gyarmati politika ekkoriban meglehetősen feszült volt, ugyanis a helyi nemesek egyre rosszabbul viselték a Spanyolországból küldött hivatalnokok befolyását. Bár a Cortés-testvérek nem tartoztak a leghangosabb lázongók közé, származásuk okán természetesen maguk is szimpatizáltak ezekkel a nézetekkel.

Don Martín igencsak szembetűnő életmódja pedig igencsak könnyű célpont volt riválisai számára. Így például az alkirály rendre „panaszkodott” a spanyol udvar felé, hogy Don Martín szinte királyi vérként tetszeleg a többi nemes között, akiket úgy szólít meg, mintha rangban alatta állnának, sőt saját kíséretet szervez belőlük utazásai során.

A Cortés-testvérek bukása végül 1566-ban következett be. Apjuk Montezuma felett aratott győzelmének évfordulóján egy nagyszabású álarcosbált szerveztek, ahol színészek eljátszották a nagy konkvisztádor és az azték uralkodó találkozását, majd a döntő csata jeleneteit is. A jó hangulatú ünneplés során több helyi nemes, a szintén konkvisztádor-utód Avila testvérek vezetésével – a vádak szerint – már odáig jutott, hogy terveket szőtt, hogy miként koronázzák Don Martínt Új-Spanyolország királyává.

Nem tudjuk, hogy valóban léteztek-e ilyen függetlenedési tervek a mexikói nemesek körében, de annyi bizonyos, hogy ez már pletyka szintjén is sok volt a spanyol világbirodalmat kormányzó II. Fülöp számára. Véres megtorlás kezdődött, számos nemest letartóztattak, az Avila-testvéreket pedig lefejezték és fejüket karóra tűzve közszemlére tették. Idősebb Martín szintén börtönbe került, ahol kegyetlenül megkínozták.

Don Martín ki tudta használni, hogy személyesen is ismerte a királyt, így elutazhatott Spanyolországba, ahol személyesen adhatta elő ügyét az udvar előtt. Itt ha teljesen nem is tudta magát tisztázni – soha nem térhetett ezután vissza Amerikába –, élete hátralévő részét kényelmes gazdagságban élhette le, sőt nem sokkal később bátyja is kiszabadult börtönéből és csatlakozhatott hozzá.

Pizarro lánya

Az Inka Birodalmat hódoltató Francisco Pizarro egyetlen lánygyermeket hagyott maga után, amikor 1541-ben merénylet áldozatául esett. Francisca Pizarro Yupanqui – idősebb Martín Cortéshoz hasonlóan – a konkvisztádor és egy őslakos asszony – egy inka hercegnő – kapcsolatából született 1534-ben. Anyjától korán elszakították és egy családtagnál nevelkedett. Apja közbenjárására V. Károly törvényesítette őt, így ő vált a mesés Pizarro-vagyon örökösévé.

Apja halála után az akkor még kisgyermek Franciscát egy konventben rejtették el. Felcseperedve a lány érthető módon számos kérő érdeklődését felkeltette, mindazonáltal a család igyekezett „házon belül tartani” a konkvisztádor örökségét. Amikor 15 éves lett, apja egyik testvére Peruba utazott, hogy feleségül vegye őt és közösen egy saját dinasztiát alapítsanak Dél-Amerikában. Az ilyen terveket – ahogy a Cortés-testvérek esetében is láttuk – a madridi udvar nem viselte kifejezetten jól, így Franciscát azonnal visszavitették Spanyolországba.

Itt végül egy másik nagybátyja, Hernando Pizarro felesége lett, akinek révén a korabeli spanyol elit tagjává emelkedett. Hernando 1578-as halálát követően, a még mindig csak a negyvenes éveiben járó gazdag özvegy újraházasodott. Férje ezúttal egy arisztokrata, az Újvilágban is komoly befolyással bíró Pedro Arias Portocarrero lett, akinek segítségével tovább növelte saját presztízsét. Francisca nevéhez fűződik egy impozáns rezidencia, a „Hódítás palotája” építtetése is Trujillo városában, amelyben mind a mai napig hirdeti a Pizarro-család örökségét.

Az igazi aranyifjak – milyen sors várt a híres konkvisztádorok utódaira?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. nyár: Szerelmes uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra