Múlt-kor.hu

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

2019. január 7. 18:13 Múlt-kor

1935-ben egy különös, meglehetősen groteszk tárgyi lelet került az angliai Whitby városának múzeumába: egy láthatóan igen régi, ám jó állapotban megőrzött, mumifikálódott emberi kéz. Az észak-yorkshire-i halászvároska leginkább arról nevezetes, hogy egyik leghíresebb látogatója, Bram Stoker író a gótikus horror műfajába tartozó klasszikus regényében, a Drakulában fontos helyszínként alkalmazta, e tárgyat azonban a valóságban is gonosz mágiára szánhatták.

Az akasztások hiedelemvilága

A kezet a 20. század elején találta egy J. E. Chalmers nevű régiségkereskedő, aki éppen vásárolt egy régi zsúpfedeles házat a közeli Danby nevű faluban. A ház korábban egy bűnöző hírében álló férfi tulajdonát képezte, aki ellen azonban sosem sikerült a hatóságoknak elég bizonyítékot gyűjteniük a letartóztatásához. Chalmers már az első este felfedezte a különös tárgyat a bejárati ajtó szemöldökfája felett, és azonnal felismerte jelentőségét: ez a Dicsőség Keze (Hand of Glory) volt, a kora újkori tolvajok legendás rituális eszköze.

A régiségkereskedő úgy gondolta, megtartja a kezet, bár az is eszébe jutott, hogy eltemethetné Danby templomkertjében, azonban erről lebeszélte Joseph Ford helyi történész. A kéz végül Fordhoz került, aki a whitbyi múzeumnak ajándékozta. Minden jel arra mutat, hogy ez a Dicsőség Kezének egyetlen fennmaradt példánya.

A Dicsőség Keze, avagy Halott Ember Gyertyája a gyakori és sokszor nyilvános akasztásokat körüllengő misztikus hiedelemvilág egyik terméke volt, amely a tolvajok hite szerint megvédhette őket betöréskor attól, hogy a ház lakói felébredjenek. Nem lehetett azonban akármilyen kéz: egy akasztással kivégzett bűnöző, lehetőleg egy gyilkos jobb keze kellett, hogy legyen, amelyet az éj leple alatt kellett a még lógó holttestről eltávolítani (egyes útmutatók azt is feltételül szabják, hogy holdfogyatkozásnak is kellett lennie ilyenkor).

A 16. és 17. századi Angliában akár öt shilling (nagyjából egy zsebkendő ára) értékű lopásért is halálra ítélhették a tolvajt, így az akasztások meglehetősen gyakoriak voltak. Bár csupán töredékük volt nyilvános, a börtönben elvégzett akasztások áldozatait is legtöbbször közszemlére tették. Mind a holttest, mind a bitófa körül számos babona terjengett: sokak az akasztófa egy-egy szálkájának is örültek, amely hitük szerint képes volt enyhíteni például a fogfájást, a kötél egy darabját pedig a fejfájás csillapítására tartották alkalmasnak. Egyes népi gyógymódok receptjei olyan egzotikus összetevőket is tartalmaztak, mint az akasztott ember koponyájában termő moha. A holttest kétségtelenül legjobban „újrahasznosítható” eleme annak fogai voltak, amelyeket protézisek készítéséhez használtak.

A legtöbb hiedelmet mégis az akasztott ember kezéhez társították: előfordult, hogy az akasztást követően a különféle panaszoktól szenvedők valósággal felsorakoztak, hogy megérinthessék őket – vagy akár a holttest kezébe helyezzék beteg csecsemőiket. Ilyen alkalmakkor volt, hogy a hóhér külön díjat is szedett az emberektől a lehetőségért, és volt, hogy a testet szurokkal bekenve tartósították is ilyen fajta „használatra”.

Az akasztott holttest bármiféle felhasználására azonban kizárólag az orvosok lehettek jogosultak – az anatómia hőskorában a kivégzett bűnözők holttestei jelentették az oktató célzatú boncolásokhoz szinte az egyedüli „alapanyagot”. Mindenki másnak, aki el akarta távolítani a holttestet (vagy annak egy darabját), titokban kellett cselekednie.

A Dicsőség Keze

A véglegesen a bűn útjára lépett egyéneknek a fentebb említetteknél sokkal gonoszabb céljuk volt a holttest jobb kezével. Az elterjedt módszer szerint miután sikerült eltávolítani, a kézből ki kellett folyatni az összes vért, majd a maradék egyéb folyadékok kiáztatásához egy szemfedőbe kellett csavarni a kezet. Az ujjakat a megfelelő helyzetbe hozták (ebből kétféle volt), majd a kezet két hétig egy cserépedénybe helyezték sóval, pippalival (azaz hosszú borssal) és salétrommal (kálium-nitrát). Ezután kivették, és vagy a napon vagy – a verbéna nevű gyógynövénnyel együtt – egy kemencében kiszárították (a verbéna a hiedelmek szerint a démonokat tartotta távol).

Az utolsó lépés – legalábbis a whitbyi példány esetében – a kéz viasszal történő bevonása volt. A Dicsőség Kezének kétféle használata ismeretes: vagy fogásra hajlított ujjakkal preparálták ki, hogy markába helyezzék a gyertyát (amelynek ez esetben az akasztott ember zsírjából kellett készülnie), vagy az öt kinyújtott ujjat magát szánták gyertyának (ahogy a múzeumban lévő példányon is). A tolvajok babonája szerint a Dicsőség Keze kómaszerű álomba ringatta a kiszemelt házban tartózkodókat, hogy azok semmilyen neszre ne ébredjenek fel. Egyes feljegyzések szerint a kéz arra is alkalmas volt, hogy bármely zárat vagy ajtót kinyisson, amelyhez közel vitték.

A hiedelem más változatai szerint – a kinyújtott ujjú kezek esetében – az ujjak jelképezték a házban lévőket, és ha nem gyulladtak meg, az azt jelentette, hogy vagy ébren van még valaki odabent, vagy a tolvaj rosszul számolta össze őket. Egyes leírások nem írnak álomba szenderítésről, csupán arról, hogy a Dicsőség Kezének fényét kizárólag annak felhasználója látja, a külső szemlélő továbbra is csak a sötétséget. Ha egyszer meggyújtották, a legendák szerint a kéz fénye egészen addig lobogott, amíg vérrel vagy tejjel el nem oltották.

Több boszorkányper irataiban is feltűnik a Dicsőség Keze. Számos esetben azzal gyanúsították a vádlottakat, hogy áldozataikat ilyen eszközökkel tették magatehetetlenné, vagy nyertek bejutást valahová. A hiedelem az európai kontinensen is elterjedt volt: 1588-ban két német nő vallotta be, hogy a Dicsőség Kezének elkészítése céljából ástak fel két holttestet a helyi temetőből. 1590-ben a legnagyobb és leghírhedtebb skót boszorkányperben North Berwickben egy Dr. John Fian nevű tanító ismerte be (kínzás hatására), hogy a Dicsőség Kezének segítségével jutott be éjszaka egy templomba, ahol aztán ördögimádó fekete misét (a hagyományos szertartás kifordított megcsúfolását, amely a népi hiedelmek szerint a boszorkányok egyik tevékenysége volt) tartott.

A „Hand of Glory” elnevezés is vélhetően a kontinensről származik: francia nyelven ugyanez a kifejezés, a „main de gloire” a mandragóra nevű, szintén mágikus tulajdonságokkal összekapcsolt növényt jelentette.

Habár igen nehezen képzelhető el bármiféle valódi hasznuk, a Whitbyben kiállított kéz, valamint a boszorkányperek feljegyzései arról tanúskodnak, a grotesztk talizmánban való hiedelem széles körben elterjedt volt, egyes helyeken pedig olyannyira, hogy volt, aki elkészítette – és talán még használta is – a Dicsőség Kezét.

A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tél: 7 végzetes pillanat

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra