Húsz éve tombolt a véres pogrom Marosvásárhelyen
2010. március 19. 11:33 MTI
Visszhang és következmények
21-re virradóra a városban helyreállt a viszonylagos nyugalom (kisebb rendzavarások miatt több sérültet kellett még ekkor is kórházba vinni), az utcákon katonai egységek járőröztek, a központban pedig harckocsik és csapatszállító harci járművek foglaltak el állásokat. A hadsereg rendkívüli állapotot hirdetett ki, s megkezdte a tevékenységét az a kormánybizottság, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács Végrehajtó Irodája küldött ki a történtek feltárására.
23-án a bizottság felmentette az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács városi és megyei vezetőségét, mivel a véres események idején nem tudtak hatékonyan közbelépni. Az új testület román tagjait a magyar kisebbség képviselői, magyar tagjait pedig a román küldöttek jelölték már a tisztségekre.
A marosvásárhelyi események heves külföldi visszhangot váltottak ki, mindenekelőtt Magyarország lépett fel erélyesen az erdélyi magyarok védelmében. Horn Gyula külügyminiszter 20-án minisztériumába kérette Románia budapesti nagykövetét. Átadta neki Németh Miklósnak Petre Roman román kormányfőhöz intézett üzenetét, amelyben a magyar miniszterelnök mélységes nyugtalanságát fejezte ki a történtek miatt, és kérte a román vezetés haladéktalan intézkedését a további vérontás megakadályozására.
A magyar külügyminiszter üzenetet intézett az ENSZ főtitkárához, az ENSZ BT elnökéhez és az ENSZ genfi Emberi Jogi Központjának vezetőjéhez is, felhíva a figyelmet arra, hogy a román hatóságok tétlenül szemlélték az egyébként legális román szervezeteknek a magyar kisebbség elleni erőszakos akcióit. Magyarország több nagyvárosában demonstrációk voltak, Budapesten a Hősök terén több ezer ember tüntetett.
A román kormány kezdetben egyértelműen Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésben kicsúcsosodó súlyos fejleményekért. 21-i nyilatkozata szerint a március 15-i ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok "a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat". Bukarest szerint ezt követően keletkezett feszültség és nyert teret az erőszak Marosvásárhelyen, amelynek alapját a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszítás szolgálta.
A március 22-ei határozott magyar visszautasítás, valamint a történtek negatív nemzetközi visszhangja reálisabb állásfoglalásra késztette a román vezetést. Az újabb, 23-i bukaresti kormányközlemény cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszítottak és provokálták volna a lakosságot, s amikor 24-én Petre Roman fogadta Magyarország bukaresti nagykövetét, annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet és idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között.
A véres események jogi következményei meglehetősen furcsán alakultak. Az első bírósági ítéletek elsősorban marosvásárhelyi magyarokat és cigányokat érintettek: 1990. április 6-án hét vádlottat jogerősen 3-5 hónapi börtönre ítélt a marosvásárhelyi városi bíróság, mivel "botokkal, láncokkal románokat vertek" a védtelen magyar nemzetiségű lakosok kiszabadítására. A legsúlyosabb ítéletet, 10 évet gyilkossági kídsérletért 1992-ben a cigány származású Cseresznyés Pál kapta, aki egy videofelvétel tanúsága szerint beletaposott egy földön fekvő románba.
A marosvásárhelyi történések kivizsgálásával megbízott parlamenti bizottság 1991. január 11-én terjesztette jelentését a román törvényhozás két háza elé: a beszámoló 190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést; románokat és a magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
