Antik lakoma időszerű fogásai az Ókorban
2005. augusztus 23. 11:00
Kárpáti András: Lyra a kereveten
A görög zenei nevelés és a lakomazene
Amikor Cicero a Tusculumi beszélgetésekben Róma kulturális példaképéről, a görög műveltségről ír, annak legfontosabb szimbólumaként a zenei nevelést említi: a rómaiak zenei műveletlenségének felemlegetése az a publicisztikai fogás, amellyel a leghatásosabban képes bemutatni a két kultúra közötti műveltségbeli távolságot. Ezáltal a zenéről alkotott görög felfogáshoz csatlakozik, mely szerint a műveltség elengedhetetlen része a zenében való jártasság. E jártasság bemutatásának legfontosabb helyszíne a görög világban a lakoma volt, ahol a résztvevők közösen is énekeltek, illetve nemes versengés keretében adhattak számot egyéni hangszeres- és énektudásukról.
A zenei tudás megszerzéséhez elméleti és gyakorlati képzésre is szükség volt, amely nemcsak Athénban, hanem több más görög városállamban - még Spártában is - részét képezte az iskolai tananyagnak. Nem véletlen, hogy a zenetanítás motívuma gyakori eleme a görög képzőművészeti és irodalmi alkotásoknak (például az ókomédiának). A zenének tulajdonított fontos szerep tükröződik a görög mitológia történeteiben (gondoljunk Apollónra, vagy a legendás dalnokra, Orpheuszra). Az 5-4. század során megjelenik a zene hatására, illetve a zenei nevelés fontosságára való elméleti-filozófiai reflexió is, Damón éthosz-elméletében és Platón munkásságában (Állam, Törvények).
A klasszikus kori görög világban a széles műveltség, a jó fellépés és a vitakészség mellett a zenei-előadóművészi képességek csillogtatása is hozzájárult azon erények köréhez, amelyekkel társadalmi sikert lehetett elérni - például egy lakomán. Sem korábban, sem később nem volt ez így; mind a homéroszi, mind a hellénisztikus korban elsősorban hivatásos előadók - kithara- és auloszjátékosok, táncosok, énekesek - szórakoztatták a lakomák közönségét. Volt azonban egy korszak, amikor a hangszernek még ott volt a helye a lakomázó kerevete mellett. Sőt, ha hihetünk Cicero beszámolójának, talán még a régi rómaiaktól sem állt egészen távol ez a szokás.
Kárpáti András cikke teljes terjedelmében az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható
Támogasd a 
szerkesztőségét!
