Zeneszó mellett vallatta foglyait Paraguay diktátora, hogy az utcán ne hallják sikolyaikat
2020. május 14. 08:28 Czókos Gergő
A „lángelméjű kormányos” bukása
A diktátor munkabírása hatalmas volt. Naponta mindössze négy órát aludt, hajnalban kezdett dolgozni, esténként pedig hadtörténeti könyveket tanulmányozott. Az Egyesült Államok paraguayi nagyköveti tisztét 1972 és 1977 között ellátó George Landaunak többször is kifejtette, hogy legszívesebben egész nap horgászna és vadászna, de sajnos ilyesfajta könnyelműséget nem engedhet meg magának, Paraguay népének ugyanis szüksége van rá.
„A nemzet sorsának lángelméjű kormányosa” – ahogy hivatalos életrajzírója nevezte – nem tudott ellenállni a diktátorok esetében gyakran megjelenő kísértésnek, hogy egy egész települést magáról nevezzen el: így lett Paraguay második legnagyobb városából Puerto Presidente Stroessner (ma: Ciudad del Este).
Asunción főterén hatalmas neonreklám hirdette: „Béke, munka, jólét Stroessnerrel”. Az elnökről utcákat, kórházakat és iskolákat neveztek el, és még az asuncióni nemzetközi repülőtér is a nevét viselte.
A diktátor gyakorta panaszkodott amiatt, hogy a nemzetközi média nem veszi figyelembe az országa felvirágoztatása érdekében tett erőfeszítéseit. A vádakkal szemben általában a komoly infrastrukturális beruházásokkal (utak, autópályák, hidak építése), az iskolák és a hadsereg által üzemeltetett vidéki kórházak számának növekedésével, az analfabéták számának és a gyermekhalandóság csökkenésével, valamint a világ akkori legnagyobb (energiatermelés szempontjából még ma is az) vízerőműve, a brazil-paraguayi határon fekvő Itaipú-gát megépítéséhez hasonló kirakat beruházásokkal védekezett.
1977 és 1980 között a latin-amerikai országok közül valóban Paraguayban volt a legnagyobb, évi átlag közel 11 százalékos gazdasági növekedés, amely azonban nem járt együtt a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenésével. Sőt, tovább nőtt az életszínvonalbeli különbség a folyamatosan gazdagodó felső rétegek, valamint a szegényebbek között.
A földterület jelentős hányada – egyes források szerint több mint 80 százaléka – alig több mint 300 földbirtokos kezén összpontosult. Paraguay a csempészet fellegvára lett: a fegyverektől kezdve a whiskyn, kávén, cigarettán, drogokon és parfümökön át a lopott autókig és hamis útlevelekig szinte mindennel kereskedtek, alig akadt olyan termék, amellyel ne üzleteltek volna illegálisan.
A félelem és a korrupció egész Paraguayt átitatta. „A rezsim túlélését nem csupán annak köszönhette, hogy kevésbé látványosan gyakorolta az elnyomást, hanem annak, hogy tudatosan szétzilálta a paraguayi társadalmat. A diktátor öröksége a morális értékrend teljes lerombolása” – jegyezte meg egy alkalommal Augusto Roa Bastos. A legjelentősebb paraguayi író tirannuszaurusznak nevezte Stroessnert, egyszerre utalva ezzel zsarnoki törekvéseire, az általa képviselt hatalomgyakorlási mód elavultságára, valamint a dél-amerikai ország élén töltött hosszú évtizedekre.
A Stroessnerhez közel állók közül sokan meggazdagodtak, a lojalitás tekintetében azonban akadtak problémák. A diktátor hatalmát végül 1989. február 3-án megdöntő, véres puccs élén álló Andrés Rodríguez, Stroessner egykori bizalmasa a lánya révén még rokoni kapcsolatba is került a paraguayi vezérrel, mégis elárulta „jótevőjét”. Képességei alapján alighanem valóban alkalmas volt Stroessner utódlására, ugyanis kevesen tudnák véghezvinni azt a bravúrt, hogy 500 dolláros havi fizetésük mellett felépíttessék a versailles-i kastély mását.
A Stronato évtizedeinek véget vető véres államcsínyt követően Stroessner hiába folyamodott amerikai vízumért, azt a választ kapta, hogy Brazíliában is kiváló orvosok vannak. Élete utolsó éveit egy brazíliavárosi villában töltötte. 2006-ban, 93 éves korában hunyt el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
