„Wesselényi mint egy Isten jár a’ nyomorok bokrai közt!” Izgalmas naplótudósítás a pesti árvízről
2022. szeptember 22. 13:24 Múlt-kor, Honismeret
Embermentő közéleti szerpelők
A talpraesett és a megyeházán is otthonosan mozgó ifjú a vízzel elöntött városban nézelődve föltehetően maga kereshette fel Földváryt, korábbi principálisát és családját, segítségét fölajánlva. Ezért lehetett olyan jól értesült a fiatal joggyakornok az alispán és családja körülményeit illetően az árvíz ideje alatt. Az ügyvédbojtár a kilenc nap alatt, amíg naplójában a Duna pesti kiöntését tárgyalja, többször is említést tesz a családról. Az alispán ladikján március 17-én a még vízben álló külső városrészeket, József- és Terézvárost keresik föl. Megrázóan ecseteli az ott látottakat, s megdöbben a sok összeomlott ház látványától. Később onnan már lóháton ülve tehették meg az utat Földváryval és Eckstein Adolffal az Üllői út felé, a mai Ferencvároson keresztül, amely már egészen az akkori város határában volt.
Az oda vezető úton is végig mindenütt csak romokat láthatott a szemlélődő fiatalember. A pusztulás látványa és a szegény emberek tragédiája alaposan fölkavarja; szinte alig találja a szavakat a megrázó sorscsapás leírására. Mélységes szánakozással eleveníti föl annak az egyszerű favágónak segedelemért esdeklő fájdalmas kiáltozását, aki ‒ kellő pénz híján ‒ szeretett gyermekét hiába próbálta biztonságba helyezni az irgalmat nem ismerő, kapzsi csónakosok hajóján.
A másik fontos „közéleti szereplő” egy főtisztviselő, akit árvízi naplójában megemlít, az idő szerinti hivatali főnöke, a Hétszemélyes Tábla tekintélyes elnöke. Az adott évi húsvét utáni perszakasztól 1838. május 2-ig Somssich Pongrác mellett működött hites jegyzőként. E gyakorlat végén, 1838. június 4-én ügyvédi vizsgát tett. Az ekkorra már az ellenzék körében népszerűtlen személynök árvíz ideje alatti tevékenységéről sem jegyez föl semmit naplójában. Ezt talán a rokonszenv teljes hiányával is magyarázhatjuk, hiszen Somssichról ekkor már köztudott volt konzervatív elkötelezettsége, a hatalommal szembeni lojalitása.
Az 1876 telén következett az újabb jeges árhullám, amely március 9-én tetőzött Budapestnél, ami főként Budán és Óbudán okozott károkat, az alacsony rakpart miatt, míg a pesti oldalra be sem tört a víz
Annál nagyobb rajongással emlékezik meg a már Erdélyben és Magyarországon is perbe fogott Wesselényi Miklós báró embermentő tevékenységéről: „Wesselényi mint egy Isten jár a’ nyomorok bokrai közt!” Így fejezi ki az ifjú joggyakornok a kormány által üldözött báró iránti tiszteletét és együttérzését. Bár ő maga személy szerint a mentésben nem vesz részt, inkább szemlélődik, ugyanakkor a legnagyobb elismeréssel emlékezik meg azokról, akik nem voltak restek, s az életüket is kockára tették a bajbajutottak megmentése érdekében.
Felvetődik a kérdés, hogy vajon melyik házból indult csónakon „árvíznéző” körutazásaira, hogy szemrevételezze a városban tomboló jeges ár szörnyű hatását? Hol tartózkodott „collegái”-val az árvíz napjaiban? Vajon melyik épületre utalt Tanárky, amikor hitelesen tudósított a „házuknál” a pincékbe és kanálisokba is betóduló vízről, amely már az istállókat és az „alsó szállásokat […] mind elöntötte”? Azt tudjuk, hogy Somssich Pongrác pesti lakása az Urak utcája (a mai Petőfi Sándor utca) 616. számú házban volt. Nyilván annak is volt pincéje, de az nem valószínű, hogy több istállója is volt. Egy hatalmas épület lehetett csak Tanárky és ügyvédjelölt társainak tartózkodási helye, egy olyan óriási, emeletes építmény, amelyhez több istálló és nagy belső udvar is tartozott.
Ilyen volt ‒ a megyeháza épületegyüttese mellett ‒ a Curia hosszú épülete a Barátok piacán. Annak a háznak a földszintjén azonban tudomásunk szerint nem voltak lakószobák. Konyhája és szakácsa viszont volt; a szerző korábbi naplójegyzeteiben maga ad számot arról, hogy a joggyakornokok napi ebédje négy tál ízletes ételből állt. Korabeli följegyzések szerint a Curia épületéhez közel eső Barátok piaca a város egyik legmagasabban fekvő térsége volt, ahová az első napokban még nem ért el a víz. Ezt kihasználva az élelmiszerárusok valósággal elözönlötték a teret, a ferences templom előtt ökröket vágtak, s vadhúst is árusítottak.
A virágzó várost ért szörnyű veszteségek, s a romos épületek láttán a naplóíró kétségbeesése és borúlátása a jövőt illetően szerencsére nem igazolódott be. Pest, mint porából föléledett és újjászületett főnix madár, hamarosan magára talált, s látványosan gyorsan épült újjá. József főherceg nádor már április 21-én elrendeli a Nemzeti Múzeum építésének folytatását, néhány nappal később, 29-én pedig Pest vármegye közgyűlésén határozatot hoztak a vármegyeház leomlott szárnyának újjáépítésére.
Július végén már meg is kezdődött az építkezés. Miután Pest város Szépítő Bizottmánya május 14-én megszüntette az építési tilalmat, azonnal elkezdődött a lázas építés a Gránátos utcában. „Mintegy büvösség által emelkedtek földből a’ falak, a’ hol rövid idő előtt borzasztó omladékchaosz feküdt, nem sokára pompás épületek állottak […].” Tanárky Gyula naplójegyzetei, amelyekből most kiemeltük a pesti árvízre vonatkozó részeket, a Ráday Levéltár gyűjteményében találhatók.
Losonczy Tóth Árpád: Tanárky Gedeon és 1838. évi pesti árvízi naplója című tanulmánya a Honismeret 2021/5. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
