Washington „démoni macskája”: a Capitoliumban lakó ördögi lény legendájának valós alapja

2018. március 14. 15:02

Az elmúlt két évszázad folyamán a washingtoni Capitolium épületének földalatti járatai és visszhangzó termei meghozták a maguk termését szellemlegendákból. Hallani az amerikai polgárháború katonáinak szellemeiről (amikor az épület ideiglenesen katonai kórházként szolgált), de John Quincy Adams elnök szelleméről is, amint utolsó szavait kiáltja a házelnöki váróban – az épület a szellemvadászok számára igazi álom. De kevés itteni történet ragadta meg úgy a nyilvánosság fantáziáját, mint a „démoni macskáé”.

„Valószínűleg a leggyakoribb a Capitolium szellemtörténetei közül, részben a fizikai bizonyítékok miatt”, mondja Steve Livengood, a Capitolium Történeti Társaság fő idegenvezetője. A beszámolók legalább a 19. századig nyúlnak vissza. A Társaságba 1973-ban belépő Livengood valóságos szakértője a rejtélyes macskát övező históriáknak. „A történet valószínűleg a polgárháború utáni évekből származik. Legtöbbször az éjjeli őrök vélték látni”, mondja Livengood. A legelterjedtebb változat szerint az éjjeli őr járőrözés közben egy macskát lát közelíteni. Ekkoriban a macska nem volt ritka látvány a Capitoliumban, mivel a rágcsálóprobléma kezelésére tartották őket. Azonban ez esetben a macska közeledve egyre nagyobb lett, mígnem akkora lett mint egy tigris. A félelmetes állat az őr felé ugrott, aki hátravetette magát és védekezni készült, de a macska még a levegőben eltűnt.

Mint minden szellemtörténetnek, a démoni macska legendájának is van több változata. A későbbi találkozások során állítólag halálra is rémültek emberek. A macska feltűnését összekapcsolták már az országot érő nagy tragédiákkal és az elnöki hatalomváltásokkal is – állítólag látták mind az Abraham Lincoln, mind a John F. Kennedy meggyilkolását megelőző napokban. Mi tartja életben ilyen régóta a legendát? Néhány dolog a Capitoliumban egyesek szerint bizonyíték a démoni macska létezésére. A leghíresebb ezek közül néhány halvány tappancsnyom a Kis Szenátusi Rotunda betonján. 1898-ban az épületet megrongálta egy gázrobbanás, és Livengood szerint helyenként a sérült eredeti követ betonnal pótolták ki. „Teljes mértékben lehetséges, hogy egy macska átsétált a még meg nem kötött betonon”, mondja. „Éppen csak annyira, hogy néhány benyomódást hagyjon. Ott található, ahol a Legfelsőbb Bíróság régi terméből jön ki az ember. Talán van hat-nyolc egészen tiszta nyom. Az épület egy másik részén a „DC” betűk láthatók belekarcolva a padlóba. „Mindenki azt mondja, a démoni macska (Demon Cat) hagyta ott a monogramját!”

Akármilyen szórakoztató is arra gondolni, hogy éjjelenként egy ördögi házi macska sétálgat az amerikai törvényhozás épületének folyosóin, Livengood nem hisz benne. „Össze tudom rakni elég darabját a történetnek ahhoz, hogy tudjam, honnan jöhetett a legenda”, mondja. „Régen az éjjeli őrök nem profik voltak. Gyakran valamelyik szenátor romlott életű sógora állt őrt, aki alkoholproblémákkal küszködött.” Livengood elmélete szerint a Capitolium korai őrei gyakran annyit ittak, hogy elestek, így ha az épület macskái közül valamelyik odament és megnyalogatta az arcát, nyilván roppant méretűnek látták. De amikor az őr bejelentette felettesének, mit látott, az nem tudta megbüntetni az ivásért, mert nagy hatalmú kapcsolatai voltak. Úgyhogy az őrt ilyenkor egyszerűen hazaküldték pihenni. „Aztán a többi őr rájött, hogy ha ők is találkoznak a macskával, és az rájuk támad, kapnak ők is egy szabadnapot. És így íródik a történelem”, mondja Livengood.

Az idegenvezető szerint bár rendszeresen kérdezik őt a démoni macskáról, és gyakran látja a látogatókat mobiltelefonjaikkal megvilágítani a tappancsnyomokat a rotundánál, még sosem hallott egyetlen napjainkban történt találkozásról sem a lénnyel. Mindezek ellenére Livengood az épület története fontos részének tartja a szellemekkel kapcsolatos legendákat. „Emberibbé teszik az épületet. Az egyik dolog, amit igyekszem megértetni az általam vezetett csoportokkal az az, hogy az emberek lelke, akik építették ezt az épületet, és azoké, akik történelmet alkottak benne, itt vannak. És ezt érezni is lehet.”