Világrengető vulkánkitörés és egy szörnyű nyaralás ihlette Frankenstein történetét

2018. március 13. 18:29

Mennydörgés, villám és pislákoló gyertyák – egészen horrortörténetbe valónak hangzanak, és a tizenkilenc éves Mary Shelley számára azok is voltak. A leghíresebb művének inspirációjául szolgáló svájci nyaralás viharos és sötét nyári éjszakái majdnem annyira drámaiak voltak, mint a regény maga.

Furcsa módon Frankenstein története nem egy látomással kezdődött, hanem egy vulkánkitöréssel. Az Indonéziában található Tambora vulkán 1815-ös kitörése hamuval és porral töltötte meg a Föld légkörét. Közvetlen utóhatásai mintegy százezer ember életébe kerültek, de a teljes általa okozott pusztításba ennél sokkal több ember halt bele – ma ezt tartják a történelem leghalálosabb vulkánkitörésének. A következő év nyarán egyszerűen nem jött el a meleg idő. Napsütés helyett Európa nagy részét köd és zúzmara borította, a következő három éven keresztül pedig Európát, Ázsiát és még Észak-Amerikát is sorozatos terméspusztulás sújtotta. Ebből éhínségek, járványok és lázongások következtek. A történészek becslései szerint legalább egymillió ember éhezett a Tambora kitörése után, míg további tízmilliók haltak meg az általa előidézett világméretű kolerajárványban.

Európa művészei közül sokan a sötétség és éhínség évei folyamán alkották meg legsötétebb és legidőtállóbb műveiket. Közéjük tartozott Mary Shelley – de amikor 1816-ban a Genfi-tóhoz érkezett, a kikapcsolódást kereste, nem pedig az irodalmi ihletet. Szerencsétlenségére (azonban a későbbi olvasói szerencséjére) a svájci időjárás annyira rossz volt, hogy csaknem az egész nyaralást a négy fal között volt kénytelen tölteni. Mary a szeretőjével, Percy Bysshe Shelleyvel utazott, velük tartott továbbá négy hónapos gyermekük és Mary mostohatestvére, Claire Clairmont. Utóbbi ekkor terhes volt Anglia egyik legnagyobb botrányhőse és egyúttal úttörő költője, Lord Byron által. Utóbbi hírhedt tette az volt, hogy elvált feleségétől és a pletykák szerint féltestvérével folytatott viszonyt. A pletykáktól és adósságoktól sújtott Byron úgy döntött, elhagyja Angliát. Távozása után Claire rávette Maryt és Percyt hogy utazzanak el vele Genfbe. Néhány nappal később a mit sem sejtő Byron is a városba érkezett. Mary, aki a házas férjével csupán tizenhét éves korában szökött el, ami miatt értelmiségi családja kitagadta, szimpatizált a megosztó költővel.

Percy és Byron, akik egymás műveit igen kedvelték, hamarosan jó barátok lettek. Eredeti útiterveiket félretéve a Genfi-tó partján béreltek birtokokat. A fagyos estéken a társaság összegyűlt a Villa Diodatiban, a díszes kastélyban, amelyet Byron bérelt ott tartózkodása idejére orvosával, John Polidorival együtt. Itt aztán verseket olvastak, vitáztak és beszélgettek késő éjszakába nyúlóan. A borzasztó időjárás miatt többnyire bent maradtak napközben is. Ahogy a mennydörgés és a villámlás visszhangzott a villában, beszélgetésük a kor egyik nagy vitatémája felé fordult: lehetséges-e az emberi holttesteket „galvanizálni”, avagy újraéleszteni a halál beállta után. Mary, aki saját szerepét „elhivatott, de csaknem teljesen csendes hallgatóként” írta le, a férfiak mellett ülve magába szívta a kor orvostudományának korlátairól szóló elmélkedésük minden szavát.

Ahogy teltek a lassú napok, a társaság körében elkezdtek forrni a feszültségek. Byront zavarta, hogy Claire vissza akarta csábítani, Marynek a neki egyre megszállottabban udvarló Polidori szexuális ajánlatait kellett folyamatosan visszautasítania, Percy pedig depresszióssá vált. Három napi eső után a súrlódások forráspontra értek. Mindnyájan horrortörténetek és morbid versek olvasásával igyekeztek megbirkózni a helyzettel. Byron feladatot adott mindenkinek: írjanak egy jobb rémtörténetet azoknál, amiket olvastak. Polidori ezt azonnal teljesítette, 1819-ben kiadott A vámpír című novellája  az első (sokak szerint Byronról mintázott) vérszívó főszereplőt tartalmazó irodalmi mű. Mary is akart írni egy történetet, de nem tudott megállapodni egy témán. „Minden reggel megkérdeztek, de minden reggel lesújtó nemmel voltam kénytelen válaszolni”, írta később.

Egy álmatlan éjszakán azonban, ahogy a tó felszíne visszaverte a mennydörgést és villámlást, látomása volt. „Egy kinyújtott férfi visszataszító tetemét láttam”, írja, „majd valamilyen erőteljes gép hatására újból életjeleket mutatott.” Reggel már igent mondhatott, amikor megkérdezték, van-e ötlete a rémtörténetre, amit írni szeretne. Könyve, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz, magában foglalta a Villa Diodati baljós helyszínét és a költők morbid beszélgetéseit. A regény, amelyet később „visszataszító sarjaként” jellemzett, azt a kérdést teszi fel, mi történik, amikor a halandó férfiak isteneknek képzelik magukat – ebben talán a svájci társaságának önteltsége ihlette meg.

Habár Mary Shelley ekkor még nem tudhatta, 1818-ban kiadott könyve forradalmasította mind az irodalmat, mind a populáris kultúrát. De a vakáció résztvevőinek nem éppen vidáman ért véget az élete: Polidori 1821-ben öngyilkosságot követett el, Percy Shelley egy hirtelen viharban fulladt meg 1822-ben, csupán 29 évesen. Byron elragadta Claire-től való lányát, Allegrát anyjától, és egy zárdába küldte tanultatni, ahol 1922-ben, öt évesen elhunyt. Maga Byron a következő évben halt meg lázas megbetegedésben. A társaságból csupán Mary és Claire éltek ötven évnél tovább. De a könyv, amelyet az a libabőrös nyár inspirált, halál utáni életről szóló történetével ma is él.