Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Viktória királynő 135 kilós műalkotása alapozta meg napjaink esküvői tortadivatját

2021. július 8. 07:37 Múlt-kor

Habár az édes fogások az európai esküvői hagyomány részei voltak már évezredek óta, a 19. század nagy részében uralkodó brit királynő lépcsőzetes, hófehér esküvői tortája vált az azóta is elfogadott mércévé 1840-ben.

<

Régi hagyomány új köntösben

A legtöbb mai esküvő után a lakodalom egyik fénypontja a több, egymásra lépcsőzetesen elhelyezett rétegből álló nagyméretű torta, amelyből ideális esetben jut a násznép minden tagjának. Szinte kötelező jelleggel örökítjük meg fényképeken a pillanatot, amikor az ifjú pár kivágja az első szeletet a gyönyörű kompozícióból (még ha a magyar népi hagyományban elő is fordul, hogy egy fából készült áltortával viccelik is meg őket előbb), és jelentősége a 19. században sem volt csekélyebb.

Ekkoriban sem volt újdonság a torta az esküvői lakomákon: már az ókori rómaiaknál is szokás volt a szertartás során egy gabonasüteményt szétmorzsolni az ara fejére, a középkori Angliában pedig a pár az első hitvesi csókot rendszerint egy apró, fánkszerű sütemények egymásra helyezésével összeállított konfekció felett váltotta.

Viktória brit királynő és Szász-Coburg-Gothai Albert herceg 1840-es esküvője a régi hagyományokat egészen új szintre vitte: háromlépcsős tortájuk mintegy 35 centiméter magas volt, 3 méteres kerülettel, és körülbelül 135 kilogrammot nyomott.

Hatalmas szélessége és tömege ellenére a királynő tortájában az igazi újdonságot magassága jelentette: a hagyományos angol torták mind egyetlen rétegből álltak. A témával foglalkozó történészek szerint a királynő francia hatást kívánt tükrözni a lépcsős, többrétegű tortával, amely az angol arisztokrata körökben egyre nagyobb teret nyert akkoriban.

A torták „vertikális terjeszkedése” a forradalom előtti Franciaországban kezdődött ugyanis, amikor az ottani arisztokrácia cukrászai egyre díszesebb és különlegesebb kompozíciókkal kezdtek előállni, amelyek legalább annyira voltak esztétikai műremekek, mint finom falatok. A forradalom okozta felfordulás közepette aztán e konfekcióművészek közül sokan látták jobbnak elhagyni Franciaországot, és többek közt a La Manche túloldalán is tárt karokkal fogadták őket.

A látványt (és a különleges torta magasságát) fokozta a világ egyik első tortadíszének alkalmazása. Viktória és Albert tortáját több miniatűr szobrocska is díszítette, köztük Britannia, az ország nőalakban való megszemélyesítése, amint római stílusú ruhában megáldja az ifjú párt. Az egymás mellett, avagy egymással szemben álló vőlegényt és menyasszonyt ábrázoló tortadíszek hamar elterjedtek egész Angliában, nem csupán az arisztokrácia, de a közrendűek körében is, népszerűségük ma már világszerte töretlen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Viktória királynő 135 kilós műalkotása alapozta meg napjaink esküvői tortadivatját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra