Viharos élete során soha nem hagyta el derűs életkedve Jókai Mórt

2023. február 18. 15:05 Múlt-kor

Forradalmárból irodalmár

Komáromi nemesi családban született ásvai Jókay Móric néven, édesanyja Pulay Mária, édesapja ásvai Jókay József, aki ügyvédi gyakorlatával tekintélyes vagyont szerzett a famíliának.

Az ifjú vargabetűs gyermekkora után – Komáromban, Pozsonyban és Pápán is folytatott tanulmányokat – a kecskeméti főiskola jogi tanfolyamára iratkozott be, ahol a levegőváltozás mellett az is inspirálta, hogy a dunántúli nemesi világ után megismerkedhetett az igazi, kendőzetlen alföldi paraszti életformával. A pásztornép társaságában tanyákon töltött órák és a kecskeméti diákélet valódi gyógyírként hatott az édesapját fiatalon elveszítő, gyengélkedő ifjúra.

Mikszáth Kálmán a Jókairól írott, 1907-ben megjelent életrajzában felemlegetett egy, az írót élete végéig kísérő szokást a kecskeméti évekből: a testedzést. Szobatársa minden reggel egy félmázsás lapos követ emelt feje fölé, majd a műveletet egészen kimerülésig ismételte. Példáját barátja, Móric is követte: „utána megmosták a testüket hideg vízzel, hamar felöltözködtek, kiszaladtak a promenádra a fák alá, s hogy meg ne hűljenek, a lemosás után rohamlépésben futkosva vágták be a leckét” – írta Mikszáth Kálmán.

Az irodalom iránti fogékonysága már a pápai évek alatt megmutatkozott, Pestre költözése előtt mégsem gondolt arra, hogy főállású író legyen. A reformkor szelleme és az ifjú költők lelkesedése – köztük Petőfi Sándor barátsága – Jókait is a Pilvax-kávéház irodalmi asztalához vonzotta. A két ifjú együtt szerkesztette az Életképek című lapot, és az 1848-as márciusi mozgalomban is együtt vállaltak szerepet. A szabadságharc hajnalán, 1848 augusztus 29-én azonban újabb változás állt be Jókai életében: oltárhoz vezette a Nemzeti Színház ünnepelt művésznőjét, Laborfalvi Rózát.

A forradalom nagy napján, március 15-én ismerkedtek meg a színfalak mögött, miután Laborfalvi Gertrudis szerepét játszotta a Bánk bánban, ám viszonyukat környezetük mélységesen megvetette: Jókai amellett, hogy nyolc évvel fiatalabb volt szíve választottjánál, édesanyja elutasításával is szembenézett, aki elítélte a színésznő ingoványos(nak vélt) erkölcseit. Hiába Petőfi eltántorító szózatai, hiába az édesanya hamus kenyere (ami közismert népi gyógymód volt a kutyák veszettségére), még a hűtlenségről szóló rosszindulatú pletykák és Róza házasságon kívül született leánya sem tántorította el az ifjú irodalmárt a frigytől. 

Ha a romantika hőse címet nem is osztjuk Jókaira, a heves érzelmek a regényírás mesterét sem kímélték; noha tanulságos, hogy egy ízben (a Sárga rózsa című elbeszélésben) a hidegleléshez hasonlította a legégetőbb emberi érzelmet: „Kétféle a hideglelés: forróláz meg hidegláz. A forró erősebb, a hideg tartósabb. Kétféle a szerelem is. A forró erősebb, a hideg tartósabb. Az egyik elmúlik, a másik visszajár.”

Laborfalvi Rózával egy 1873-as fényképen

Csak a szerencsének köszönhető, hogy karrierje nem Petőfihez hasonlatosan, tragikus hirtelenséggel ért véget. Miután a békés megegyezés reménye elszállt, a köztársaságpártiakhoz csatlakozott, ezért a halál – és az osztrák önkényuralom embereinek – árnyékában kellett bujdosnia, egészen az amnesztiáig.

Az 1850-es években a némaság helyett az alkotásba menekült, szüntelenül új regényekkel és új lapokkal – 1858-ban a humoros Üstökössel, 1863-ban a politikai napilappal, A Honnal – jelentkezett.  Eredményeit tagsági felvétel formájában a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is honorálta, és ezekben az években alapozta meg – bár többször megtépázott, de mindig sikeresen visszaállított – hírnevét.

Mint a legtöbb, tenni akarástól túlfűtött közéleti személyiség, ő maga is politikai pályára lépett. Döntése számtalan – talán fölösleges – szenvedést hozott számára. Bár évtizedekig állandó tagja maradt a parlamentnek, „pálfordulása” – Tisza Kálmán kormánypártjával tartott – sokat rontott renoméján. Az 1896-as választásokon megbukott, kárpótlásul I. Ferenc József főrendiházi taggá nevezte ki, ám a politikai körökben otthonosan mozgó Jókai csalódottságát ez sem enyhítette.

A politikai karikatúrák sem tudták – végérvényesen – megtörni Jókai Mór népszerűségét (Borsszem Jankó, 167. szám, 1871)

Hogy miért volt oly fontos Jókai számára a politika? A haza ügye mellett így – regényírói minőségben is – megfordulhatott a legelőkelőbb körökben. Többek között országgyűlési képviselőként meghívást kapott a bécsi udvarba, ahol egy estélyen még a királyné is megszólította – az alábbi párbeszédet Mikszáth Kálmán munkájából idézzük:

– Régen láttam már önt – szólt a királyné.
– Én pedig – felelte Jókai –, még mindig magam előtt látom felségedet azon pillanat óta, midőn megadatott a kegy szerény munkámat átnyújthatni.
– Ön azóta is sokat dolgozott.
– Azt hiszem, hogy porszemeket hordok vele hazám épületéhez.
– S ön mentől többet ír, nekem annál többet kell olvasnom.
– Felséged az irodalom pártolásában is első asszonya nemzetünknek.
– És ön mindig dolgozik?
– Ez az élet rám nézve.
– Akkor ön boldog ember.
– Ma, valóban az.

Alig néhány hónappal később, 1868-ban Jókai személyesen vitte el a regényt a királynénak, aki szívélyesen fogadta, és még azt is megengedte az írónak, hogy az ifjú hercegnőt, Mária Valériát a karjaiba vegye.

1. Forradalmárból irodalmár
2. Szerelem és dráma az öregedés éveiben