Versmondással hódította meg a színpadot Básti Lajos, a szép magyar beszéd művésze

2022. június 1. 19:20 MTI

Básti Lajos 1911. november 16-án született, Berger Lajos néven. Szülővárosában, Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban szerette meg az irodalmat, Arany János gyönyörű nyelvezetét. Írók, költők gondolatainak tiszta, kifejező tolmácsolása jegyében teltek aztán élete elkövetkező évtizedei.

Felesége, a pályatárs Zolnay Zsuzsa emlékezése szerint Bástit a kiváló színész, Mányai Lajos parancsolta fel Pestre, a következő szavakkal: „Te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye.” Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után vette fel a Színiakadémiára.

Diplomát 1935-ben szerzett, ezután Bárdos Artúr Belvárosi Színházában fiatal amorózó, bonviván szerepeket játszott. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket kapott (Méltóságos kisasszony, 120-as tempó, Pillanatnyi pénzzavar, Azúrexpressz).

1937-ben szerződött a Vígszínházba, de a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941-ben még jutott számára lehetőség a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem léphetett színpadra.

Amikor épp nem volt munkaszolgálatos, könyvkiadással és írással foglalkozott, baloldali művészek irodalmi rendezvényein szerepelt. 1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházába került, majd a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek – az 1968–72-es vígszínházi kitérőt leszámítva – haláláig a tagja maradt.

A hallgatás évei alatt színészete beérett, elmélyült karakterformáló készsége és kifejező drámai ereje. Az ember tragédiája Ádámját több rendezésben, különböző értelmezésekben testesítette meg; a madáchi műben való kalandozásairól könyvet is írt Mire gondolsz, Ádám? címmel.

A Hazaifias Népfront klubja, 1961-es találkozó: Básti Lajos (b.), Sinkovits Imre (k.) és a Budapesti Pártbizottság titkára, Kelen Béla (kép forrása: Fortepan/ Kotnyek Antal)

Játszotta Bánk bánt, Hamletet, Lear királyt, s egyik legemlékezetesebb alakítása volt – több százszor – a fonetikatanár Higgins professzor Shaw Pygmalionjában. Később ezt a szerepet az Operettszínház My Fair Ladyjében is megformálta.

Básti igazi művésze volt a szép magyar beszédnek. A Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát tanított, 1953 és 1960 között színészek nemzedékei tanulták tőle a tiszta szövegmondást. Színpadon, filmen és a különböző tévéműfajokban egyaránt maradandót alkotott az emberi nagyság felmutatásában.

Hősei nem emelkedettek voltak a szó patetikus értelmében, hanem előkelőek. Egyfajta nemességet, a viselkedés kultúráját, a magára adó ember önérzetét testesítette meg, eleganciája belső elegancia volt. A hozzá egykor közelállók úgy emlékeznek: mindig fegyelmezett volt, választékosan öltözött és beszélt.

A világháború utáni időszakban is sokat filmezett (Föltámadott a tenger, Merénylet, Nappali sötétség, Szemtől szembe, Utószezon, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Tanulmány a nőkről), a televízió is gyakran foglalkoztatta (Beszterce ostroma, Othello Gyulaházán, Volpone, Abigél).

Művészetét 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1977. június 1-jén hunyt el. Lányát, Julit nem szánta a színi pályára, tudta nélkül jelentkezett a főiskolára. Azóta megküzdött a színészóriás apa nyomasztó súlyával, s egyik vezető – szintén Kossuth-díjas – színésznőnk.