Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Véres mészárlást rendezett 1969-ben a hírhedt Manson-banda Roman Polanski villájában

2020. augusztus 9. 10:54 MTI

<

Vérbe mártott törölköző

1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai, Tex Watson, Patricia Krenwinkel, Susan Atkins és Linda Kasabian a villához hajtottak. A rendező nem volt otthon, éppen egyik filmjén dolgozott. A nyolchónapos terhes Tate, aki már szerepelt néhány emlékezetesebb filmben, és akit 1968-ban Golden Globe-díjra is jelöltek, otthon időzött barátaival, az ünnepelt férfifodrásszal, korábbi partnerével, Jay Sebringgel, a Folger Coffee Company örökösnőjével, Abigail Folgerrel és annak szerelmével, Voytek Frykowski forgatókönyvíróval.

Mindannyiukkal Watson, Krenwinkel és Atkins végzett, csakúgy, mint Steven Parenttel, egy tizennyolc éves fiúval, aki a ház gondnokához érkezett látogatóba, és éppen a kocsifelhajtóról gördült volna ki, amikor agyonlőtték. A várandós Tate hiába könyörgött az életéért, az alig húszesztendős Atkins addig szurkálta, amíg csak volt benne élet, sőt még utána is. Vérébe mártott törölközővel a disznó szót mázolta az ajtóra.

A következő éjszaka ugyanez a csapat, valamint Leslie van Houten és maga Manson is útnak indult, hogy még több gyilkosságot kövessen el, bár Manson tevőlegesen nem vett részt a mészárlásokban.

Leno LaBianca, egy szupermarket tulajdonosa és felesége, Rosemary voltak a következő áldozatok. Több órás Los Angeles-i kocsikázás után véletlenszerűen választották ki őket. Rettenetes halált haltak, a férj hasába a háború szót is belehasították, a hűtőszekrényre pedig a rosszul betűzött Helter Skelter szavakat pingálták. A gyilkosságok mérlege: hét áldozat, 169 késszúrás. A klán négy tagját, akik a gyilkosságokat elkövették, valamint a felbujtó Mansont halálra ítélték; az ítéletet később életfogytiglanra változtatták.

Manson 2017. november 19-én természetes halállal halt meg a rácsok mögött. Atkins 2009-ben, hatvanegy évesen rákban halt meg a börtönben. Watson, Krenwinkel és Van Houten jelenleg is rács mögött van.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Véres mészárlást rendezett 1969-ben a hírhedt Manson-banda Roman Polanski villájában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra