Véres küzdelem árán szakadt el Mexikó Spanyolországtól
2021. szeptember 16. 13:50 Múlt-kor
Új-Spanyolország, azaz a későbbi Mexikó és az anyaország közös története 211 éve ért véget, az 1810. szeptember 16-án kitört függetlenségi háború eredményeként. A három évszázados spanyol uralom elleni felkelés és a belső megosztottság miatt az ország csak 1821-ben vált függetlenné, de ekkor még messze állt attól, hogy nyugvópontra is kerüljön. A gyarmatosítókhoz való ambivalens viszony és a helyi hatalmi elit érdekellentétei folyamatosan felszínen tartották a konfliktusokat és generálták a feszültséget.
Hatalmas területek
Új-Spanyolország Alkirályság területe a gyarmati korszakban kiterjedtebb volt a mai Mexikóénál: északon magában foglalta a mai Egyesült Államok délnyugati államait, két oldalról a Karibi-tenger és a Csendes-óceán határolta. Délen a mai Panamától északra elhelyezkedő területek és a távoli Fülöp-szigetek is hozzá tartoztak. Ezek a határok azonban egyre jobban összezsugorodtak a spanyolok folyamatos veszteségei miatt.
Az 1814-re megmaradt területnek több mint 6 millió lakosa volt, központban a 168 ezres Mexikóvárossal, a kontinens legnagyobb fővárosával. A lakosság két nagy csoportját az indiánok és a fehérek alkották. A korszakban a lakosság 60%-a indián, 22%-a mesztic (azaz európai és indián szülők gyermeke), és 18%-a a kreol (spanyol bevándorlók utóda) volt. A „spanyolok” között is volt különbség, az anyaországból érkezőket megkülönböztették a már Mexikóban születettektől, előbbieket nevezték gachupínnak. Elnevezésük egy spanyol nemesi (hidalgó) vezetéknév (Cachopin) többszörösen módosult változatára utal.
Egy 16. századi vers jól érzékelteti az alkirályok hatalmi helyzetét:
„Isten az égben,
A király messze,
És itt én parancsolok.”
Új-Spanyolországnak sajátos társadalmi berendezkedése volt: a gachupínek a kreolok, a kreolok pedig az indiánok felett uralkodtak, az anyaország pedig mindhárom csoportot kihasználta. Az etnikai csoportok politikai és gazdasági pozíciókon való osztozkodása meglehetősen kiegyensúlyozatlan volt. Ezt mutatja az is, hogy a legfontosabb adminisztratív, egyházi, katonai és kereskedelmi posztokat az összlakosság 0,2%-át adó, nagyjából 15 ezer gachupín töltötte be.
[galeria_kep_29011]
A kreolok nehezményezték, hogy az újonnan érkezett spanyolok felettük álltak a ranglétrán, ez a fajta frusztráltság nagy számban hajtotta a függetlenségi mozgalmak felé őket. Gondolkodásukra egyfajta kettős identitás volt jellemző: egyfelől a hagyományok, a nyelv, származás és vallás mentén Spanyolországhoz és az egész királysághoz kapcsolódtak, másfelől hazájukat már Mexikó jelentette, ahol éltek, dolgoztak és ahol a családjuk, vagy annak egy része is lakott. Az indiánok javarészt elszigetelten éltek és gazdálkodtak, a hatalmi elit jelenlétének csak negatív hatását érezték, amely legsúlyosabban földjeik kisajátításában nyilvánult meg.
A 18. században a spanyol felvilágosult abszolutista reformok Mexikó gazdaságára pozitív hatással voltak. A bennszülött lakosság védelmében már a 16. században intézkedéseket hoztak: egy pápai bulla és egy királyi rendelet például tisztázta, hogy az indiánok is emberi lények, sőt a spanyol korona alattvalói, tehát üdvözölhetnek is. Emellett megtiltották rabszolgasorba vetésüket is.
Ez a szemléletmód a 16. század végén azonban megváltozott. A történészek a spanyol gyarmati sikerek egyik titkát a bennszülött intézmények manipulálásában látják. Az alkirályság az indián vezetőréteget a lakosság és az idegen tisztségviselők közötti közvetítésben felhasználva sarcolta meg a mexikóikat.
Új-Spanyolország a 18. század végén erős és stabil gazdasággal bírt, amely a bányászaton és a mezőgazdaságon alapult. Az anyaországtól gyakorlatilag függetlenül működött, ugyanakkor súlyos adókat fizetett. Ezek mértéke 35-szöröse volt annak, amit az angolok saját gyarmataikra kivetettek.
A számok magukért beszélnek: az ideérkező termékeket 36,5%-os adóval terhelte meg a korona, a termelésből származó bevételeknek pedig 10%-át fölözte le. Az innen származó bevételek ugyanakkor a spanyol korona összbevételeinek 2/3-át tették ki. Nem véletlenül ez volt gazdaságilag a legértékesebb gyarmat, a spanyol korona „legfényesebb ékköve”. Az elégedetlenkedés egyik legfőbb forrása a gazdasági kizsákmányolás volt, de az anyaország bűnlajstromán előkelő helyen szerepeltek az elnyomó társadalmi és adminisztratív intézkedések is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
