Véres kötszer a csatamezőn – erre számíthatott a harcban megsérült római legionárius
2018. április 19. 13:29 Múlt-kor
Minél hamarabb vissza a harcmezőre
A római katonai orvoslás legnagyobb eredménye az volt, hogy minden egyes légióba beépítettek egy orvosi csapatot, amely már a harcmezőn megkezdhette az ellátást. A katonai orvoslás olyan fontossá vált a légiók életében, hogy az egészségügyi szolgálat vezetője volt a praefectus castrorum, azaz a tábori parancsnokság harmadik legrangosabb embere. A katonai orvosok szolgálati ideje 25 év volt.
Az orvosok gyakran szakosodtak különböző területekre, mint például a belgyógyászat, szemészet, urológia vagy a sebészet, ám értelemszerűen az utóbbiak voltak a legértékesebbek, őket néhány, szakképzett katona vette körül, akik asszisztálni tudtak az egyes beavatkozásoknál. Minden légióban volt egy külön szervezett egység, a capsarii, amelynek tagjai bár katonai ruházatot viseltek, az volt a fő feladatuk, hogy megkezdjék a sebesültek ellátását, illetve a hordágyak segítségével a táborba szállítsák őket.
Augustus uralkodását követően egyre több római katonai táborban kapott helyet a tábori kórház, ahol azonnal kezelésben részesülhetett a beteg. A mai orvosláshoz hasonlóan a római szakemberek a sérülések súlyossága alapján rangsorolták a betegeket, így a sürgős esetek mindenkor prioritást élveztek. Az egészségügyi szervezés egyik legfontosabb célja a háborúban az volt, hogy a sebesült katonák mihamarabb visszanyerjék egészségüket, s amilyen gyorsan csak lehet, visszatérhessenek a harcmezőre. Ez az elv sokáig a katonai orvoslás egyik legfontosabb előfeltétele maradt. A rómaiak viszonylag magas „túlélési” aránnyal dolgoztak, ugyanis azon katonák 70 százaléka, akik eljutottak a kórházba, egy bizonyos idő után gyógyultan távozhattak a barakkból. Az orvosi szolgálat a hadsereg mindegyik haderőneménél jelen volt a lovasságtól kezdve a flottáig bezárólag.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
