Véres kötszer a csatamezőn – erre számíthatott a harcban megsérült római legionárius
2018. április 19. 13:29 Múlt-kor
Az ókori csaták a történelem legvéresebb és legkegyetlenebb összecsapásai közé tartoztak. Ha egy katona megsérült a harcmezőn, az csak ritka esetben járt azonnali halállal, s a harcosnak fel kellett készülnie a hosszú agóniára. A súlyosabb kardvágások vagy egy lándzsa okozta szúrás hihetetlen fájdalommal járt, és mivel kevés esetben érkezhetett megfelelő segítség, a vérveszteség következtében sokk, izomgörcsök, végül eszméletvesztés várt a haldoklóra, mielőtt a túlvilágra költözött volna. Az ősidőktől kezdve egészen a modern orvostudomány létrejöttéig ez a kínkeserves halál várt a katonákra, ám egy nép fiai „üdítő” kivételt képeztek: a római legionáriusoknak ugyanis jó esélyük volt a felgyógyulásra.
Tovább élő legionárius
Augustus (Kr. e. 63–Kr. u. 14) előtt az uralkodók és a hadvezérek igencsak embertelenül bántak megsebesült katonáikkal, ugyanis gyakran esélyt sem adtak nekik a felépülésre. Sokan ad hoc megoldásokkal – mint például Caesar esetében is – néhány orvost rendeltek a hadsereg mellé, ám a szervezetlenségük miatt nem sok sérült érte meg a másnapot. Augustus felismerte, hogy hadseregének erejét, illetve morálját akkor tudja fenntartani, ha biztosítja a sebesültek számára a gyógyulás reményét, ezért létrehozta a történelem első hivatásos katonai egészségügyi szolgálatát. Ezen szervezet tagjai olyannyira jártasak voltak a sebek, a fertőzések, illetve az egyéb betegségek kezelésében, hogy egészen a 19. századig nem találtak párra.
A római hadseregben a reformokat követően a – főként görög képzésben részt vett – orvosokat igen nagy megbecsülés övezte, s a birodalom első embere sem volt hálátlan velük szemben: aki csatlakozott a hadsereghez, elnyerte a római polgárjogot, s miután leszereltek – a veteránokhoz hasonlóan – földet kaptak, s mentesek voltak bizonyos adók alól.
A rómaiak legtöbb orvosi újítása és felfedezése ezeknek a tábori orvosoknak köszönhető. Az idők során kialakult gyakorlatot orvosi iskolákban sajátíthatták el a medikák, akiknek a képzés végére nem csupán a sebkötözéseket, valamint a különböző gyógyszeres kezeléseket kellett elsajátítaniuk, hanem meg kellett tudniuk állapítani, hogy az újoncok közül kik a legegészségesebbek. Mivel a korábbi hadjáratok során több római hunyt el betegség következtében, mint kard által, az orvosok arra is törekedtek, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzések kialakulásának esélyeit − jó néhány évszázaddal megelőzve korukat −, nagy hangsúlyt fektettek a higiéniára.
A katonai táborokban is megjelentek a csatornák, a tiszta víz jelenlétére különösen ügyeltek, ezenkívül egészséges és változatos menüt állítottak össze a katonáknak, akik rendszeres egészségügyi vizsgálatokban részesültek, a tisztálkodásra, valamint a tiszta ruhára pedig különösen ügyeltek. Emellett különböző preventív intézkedéseket is bevezettek: szúnyogháló védte fekhelyüket, s a leégés ellen olajjal kenték be bőrüket. Az intézkedéseknek köszönhetően a római legionáriusok átlagosan öt évvel tovább éltek, mint a civilek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
