Véres győzelmet ajándékoztak a vízilabdások a szovjetek által leigázott országnak 1956-ban
2018. december 6. 09:52 Múlt-kor
Forradalom a medencében
A magyaroknak a szovjet csapatban a grúz származású, mindkét kezével kiválóan lövő, óriási termetű Georgij Msvenieradze kikapcsolása jelentette a legnagyobb gondot. A meccs előtti éjjelen az egyik magyar játékos, Markovits Kálmán egy új, a vízilabdában addig soha nem látott ötlettel állt elő: a zónavédekezéssel. Ez azt jelentette, hogy az addigi emberfogásos taktika helyett a futballnál már ismert területvédekezést alkalmazták a medencében. Mint azt Csurka Gergely és Gyarmati Dezső Ahol mi győztünk című könyvükben is leírták, ez azonban igen veszélyes újítás volt, ugyanis előtte egyetlen edzésen sem gyakorolták.
A híradások és visszaemlékezések szerint 1956. december 6-án felfokozott hangulatú mérkőzés zajlott a melbourne-i uszodában. A magyar forradalom véres eltiprása táplálta hangulathoz nem csupán a távoli kontinensre emigrált magyarok, hanem az ausztrálok is nagyban hozzájárultak. A hatezres nézőtérre bezsúfolódó nyolcezer szurkoló iszonyatos erejű buzdítása szárnyakat adott a magyar válogatottnak, megbénította a szovjeteket, és hatalmába kerítette a svéd játékvezetőt. Az uszoda katlanná változott, a tribünön egy gombostűt sem lehetett leejteni.
A zónázással már az első perctől kezdve nem tudtak mit kezdeni a szovjetek. Az irdatlan káromkodásokkal és kölcsönös vagdalkozásokkal telített meccs első gólját egy megismételt négyméteresből szerezte a magyar csapat. A második magyar góltól valósággal felrobbant az uszoda lelátója. A szovjet játékosok nem értették, mi zajlik körülöttük, csak azt tudták, hogy bevonultak Budapestre a tankok, amelyeken ugyanaz a négy betű szerepelt, mint ami a köpenyükre volt hímezve: CCCP. Ez a rettegett mozaikszó tűzbe hozta a magyarokat, támadás támadást követett, és a gólok után sem volt megállás; a magyar fölényt óriásinak értékelték a szaklapok. Boros Ottó, a magyarok kapusa pedig szó szerint nevetve védte ki a labdákat, tovább ingerelve az oroszokat.
A harmadik magyar gól után a szovjetek durvábban kezdtek el játszani, feldühítette őket az irántuk táplált hatalmas ellenszenv. A Bolvári Antal által szerzett negyedik magyar gól (4-0) után a még a szovjetek által is alattomosnak jellemzett Valentyin Prokopov nem bírta türtőztetni magát. A két játékos körül már kezdettől forrt a víz. Bolvári időközben helyet cserélt Zádorral, aki így került az orosz mellé. Prokopov néhány perccel később szándékosan szájba akarta könyökölni Zádort, de a magyar játékos az utolsó pillanatban félrekapta a fejét, így az ütés a jobb szemét és környékét találta telibe.
A játékos szemöldökénél azonnal felszakadt a bőr, és a kiömlő vér pirosra festette az uszoda vizét. A lelátón egy szempillantás alatt lincshangulat alakult ki, többen is a medencébe ugrottak. A bíró érezte, hogy akár nagy baj is történhet, de nem merte lefújni a mérkőzést. Valaki azonban a zsűriben egy perccel a meccs hivatalos lefújása előtt bekiáltotta: „Vége van a meccsnek, a magyarok nyertek.” A vérző arcú Zádori Ervin fotója rögtön bejárta a világsajtót, és a magyar forradalom hősies ellenállásának szimbólumává vált. A magyar válogatott pedig másnap este legyőzte egyik – ha nem a legnagyobb – ellenfelét, Jugoszláviát, és hatalmas fölénnyel, 20-3-as gólaránnyal megnyerte a melbourne-i olimpiai vízilabdatornát. Magyarország a medencében vágott vissza a forradalom eltiprásáért.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
