Véres csatáról mesélnek a Hadrianus fala közelében talált római parittyagolyók

2016. október 6. 12:45

A kutatók már annyi parittyagolyót találtak Burnswark Hillnél, hogy ennek alapján feltételezik, a támadás mindenki számára figyelmeztetésnek szánták, aki szembeszegült a római uralommal. A tudósok így vélik, ennek segítségével igyekeztek behódolásra kényszeríteni a skót törzseket – olvasható a Live Science cikkében. „Van egy viszonylag nagy létszámú, viszonylag nagy mennyiségű hajítólövedéket használó római haderő által ostromolt, viszonylag kis földvárad” – kezdte beszámolóját John Reid, a Trimontium Trust nevű skót történelmi társulat régésze. A kutató hozzátette, a rómaiak nagymértékben támaszkodtak az elrettentő célú erőszakra.

A régészek a két, közelben felépített római katonai tábor méretéből arra következtetnek, hogy akár 5000 római katona is részt vehetett a támadásban. A védők száma egyelőre nem ismert, de a támadók számából ítélve mintegy egy-kétezren lehettek (ha nem számítjuk a családjukat, valamint az általuk elfogott római hadifoglyokat). Burnswark Hill mindössze néhány kilométerre északra fekszik Hadrianus (uralkodási ideje: i. sz. 117-138) a mai Észak-Anglia területén átívelő falától, és sok éven át a birodalom északi határának számított. Hadrianus utóda,  az i. sz. 138 és 161 között uralkodó Antoninus Pius azonban nem elégedett meg ennyivel, és arra utasította a római légiókat, hogy a faltól északra élő törzseket is támadják meg. Reid és munkatársai úgy gondolják, Burnswark Hill megtámadása lehetett a skót Alföld elleni invázió kezdő eseménye. Az őslakosok azonban több mint 20 éven át kitartottak, és a rómaiak végül letettek tervükről. 

A kutatás legfontosabb mozzanata az ősi csatatér alá rejtett több mint 800 parittyagolyó felfedezése volt. A kövek elhelyezkedését speciális fémdetektorokkal végezték. A technikát elsőként alkalmazták egy ókori csata helyszínének feltérképezésére. „Az ókori csataterek általában teljesen láthatatlanok, mivel a lövedékek nem észlelhetők: a vas elrozsdásodik, a fa szétesik, a kő pedig észrevehetetlen” – mondta Reid, aki hozzátette, ez esetben a kutatók szerencsések, mivel ez az egyik olyan lelőhely Nagy-Britanniában, ahol tudni lehet, hogy ólomlövedéket használtak, és fémdetektorral ki lehet mutatni, hol vannak a golyók, valamint meg lehet határozni, hogyan zajlott a támadás.

A helyszínen számos lövedékfajtát találtak, kezdve azoktól a kis golyóktól, amelyekbe 5 milliméteres lyukakat fúrtak, hogy ezek révén a levegőben úszó kövek süvítő, sípoló hangot adjanak ki, így megfélemlítve az ellenséget, a legnagyobb, citrom alakú golyókig, amelyek akár hatvan grammot is nyomhattak. Andrew Nicholson, az ásatást szeptemberben vezető régész magyarázata szerint a különböző helyeken talált különböző golyók a támadás lefolyására utalnak. Fütyülő lövedékeket például csak a déli tábornál találtak, vagyis egyértelmű, hogy a különféle típusokat más és más célokra használták fel – mondta Nicholson. Eszerint a végső támadás feltehetően a déli oldalon történt, ahol a pszichológiailag is elrettentő hatású, sípoló parittyagolyókat bevetették, míg az északi oldalon a nagyobb kövekkel a szökést akadályozták meg. 

A kutatók mintákat vesznek az ólomgolyókból izotópelemzés céljából, amelynek segítségével reményeik szerint meg tudják majd határozni, mikor zajlott a támadás. Mint Nicholson elmondta, azt tudjuk, hogy néhány, Burnswark Hillnél korábban talált golyót ugyanolyan ólomból készítették, mint a nem messze található Birrens erődjénél talált példányokat – utóbbiakat pedig a korai antoniusi időszakra datálják a kutatók. A kutatók emellett a Burnswark Hillen és más skóciai lelőhelyeken talált kisebb, makk alakú golyókat is megvizsgálják, amelyeket eddig csak Skóciában fedeztek fel, sehol máshol az egykori Római Birodalom területén. Ez talán azt jelenti, hogy a golyókat csak bizonyos alakulatok használták, így a lövedékek ezen alakulatok mozgásának indikátorai lehetnek.