Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Véletlenek sorozatával indult a belügy által is megfigyelt Cseh Tamás karrierje

Véletlenek sorozatával indult a belügy által is megfigyelt Cseh Tamás karrierje

2022. augusztus 7. 10:25 Múlt-kor

<

Ideje van már, hogy vízre szálljak

Az egyik ilyen Kex-koncertbeli fellépésen a közönség soraiban foglalt helyet Jancsó Miklós egyik asszisztense. A filmrendező pedig éppen akkor kezdte el forgatni a Még kér a nép című filmjét, az asszisztens pedig szólt, hogy volna itt egy gitáros fiú. Jancsó meghallgatta, és annyira megtetszett neki Cseh Tamás, hogy még a forgatókönyvet is átírta, hogy az énekes szerepet kapjon benne.

1971 nyarán kezdődött meg a film forgatása a Balaton-felvidéken. A stáb az Auróra szállóban lakott, ahol a forgatást követő egyik estén Cseh Tamás a szálló halljában elénekelt néhány dalt. Hatalmas sikere lett, és ettől kezdve minden éjszaka órákon keresztül énekelt közönségének.

Az egyik ilyen estén odament hozzá Gyurkó László, aki az 1970-ben alapított Huszonötödik Színháznak volt akkor az igazgatója, és azt mondta neki, hogy ez már egy kész est, lépjen fel vele a színházában. Cseh Tamás és Bereményi Géza azonban hajthatatlan maradt, annak ellenére, hogy Gyurkó többször is csábította őket társulatába. Döntésük akkor megmásíthatatlannak tűnt.

A nemzedék, és vele együtt a szerzőpáros hatvannyolc politikai eseményei után, abban a légkörben, ami körbevette őket, intranzigensé vált, így egy külvilág felé való esetleges nyitás a kompromisszumok veszélyeit hordozta magában. „Nem akartunk nyilvánosságot, mert a lemez, a nyilvános fellépés vagy színházi előadás véleményünk szerint megalkuvással járt volna. Lehetett tartani a cenzúrától, és akkor a dalszövegek vagy maguk a dalok nem lettek volna elég merészek. Mi pedig minden befolyásolástól mentes dalokat akartunk.”

Cseh Tamás másfél évvel a Poór-ügy lezárása után ismét az állambiztonság látóterébe került. 1971-től leggyakrabban a „Huszti László” nevű ügynök szállította az információkat az énekesről, akinek feladata megismerkedésük után Cseh Tamás politikai nézeteinek feltérképezése volt. Azonban egy különös apropó folytán egészen más irányt vett a megfigyelés célja. A belügy azzal a kombinációval próbált Cseh Tamás esetleges ellenséges politikai nézeteiről közelebbit megtudni, hogy „Huszti Lászlót” bízták meg, készítsen vele interjút. 

Ez ügyben az akkor Képzőművészeti Főiskolán vizsgázó hallgatót a főiskolán kereste fel, ahol a következőt tapasztalta: „Tamás harmadiknak vizsgázott. Amikor kijött, mindenki körbeállta. Na hogy sikerült? Tamás: A tegnapi hármas után elég jól. Nehezet kérdeztek? Tamás: Már úgy éreztem, hogy nem megy. Miért nem vetted elő a pisztolyod és lőtted le? Tamás: Nyúltam már a belső zsebembe, de nyugtattam magam. Ember halál azért ne legyen – mondta, és elnevette magát. Több szó erről nem esett.”

Természetesen az operatív tiszt figyelmét is felkeltette a jelentésnek ez a része, hiszen az értékelésben ki is fejtette, hogy bár vicces formában hangzott el a kijelentés, mégis támpontot nyújt arra vonatkozóan, hogy Cseh Tamás valóban rendelkezik valamilyen fegyverrel.

A belügy ettől fogva legfőbb feladatának ennek kiderítését tekintette. Többször próbálkozott különböző kombinációs módszerekkel megszerezni Cseh Tamás kulcsát, de a jelentések szerint ez nem sikerült, csupán egy alkalommal sikerült bejutnia „Huszti Lászlónak” a szerzőpáros albérletébe, ahol egy felnyitott esernyőben egy pisztoly sziluettjét vélte felfedezni. 

A történet további sorsa, amit többek között Cseh Tamás visszaemlékezéséből is megismerhetünk, bizonyítéka annak, hogy az állambiztonság nem nyugodott bele a fegyver létének, vagy nemlétének kérdésébe. Mivel operatív eszközökkel nem sikerült ennek kiderítése, a belügynek nem volt más lehetősége, minthogy magát a gyanúba keveredett rajztanárt idézze be a XI. kerületi rendőrkapitányságra. Ez akkor azért tűnt veszélyesnek, mert a szerzőpáros éppen akkor kapta meg kék útlevelét, és már csak néhány nap volt hátra párizsi utazásukig.

A rendőrségi idézés kapcsán joggal gondolhatták, hogy emiatt fennáll a lehetősége, hogy mint már annyiszor, most is kudarcba fullad nyugati utazásuk. Végül a rendőrségen tett látogatás után kiderül, hogy Cseh Tamás játék pisztolyát üldözték ennyire az állambiztonságiak. Cseh Tamás és Bereményi Géza pedig elutazhatott Párizsba, ahol majdnem kint maradtak, de végül úgydöntöttek, hogy hazajönnek, és a nyilvánosság elé tárják dalaikat. Elfogadták Gyurkó és a Huszonötödik Színház ajánlatát, és 1972-től Dal nélkül címmel Cseh Tamás önálló esttel szerepelt a színház műsorán. Ezzel egy kivételesn páratlan, gazdag és generációk sorát elbűvölő pályafutás vette kezdetét. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Véletlenek sorozatával indult a belügy által is megfigyelt Cseh Tamás karrierje

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra