Várnegyed a föld alól – 10 év régészeti kutatásai a budai várban
2019. április 16. 12:42
MIRŐL MESÉLNEK A TÁRGYAK?
Ezüst íjászgyűrű (17. sz.; Szentháromság tér 6.)
Eredeti funkciója szerint az íjászgyűrűt a jobb kézen, a hüvelykujjra húzva használták, hogy az íj megfeszítése során védje az ujjat a húr nyomásától. Az íj megfeszítése ugyanis olyan terhet jelent, mintha 30-50 kg súlyt emelnénk fel egy ujjal. A kiállításbeli gyűrű kicsi átmérőjű, maximum egy ötéves gyerek ujjára lehetne jó, így azt feltételezik a turkológusok, hogy szimbolikus jelentéssel bíró tárgyként hordhatta magával a gazdája. Ugyanis az oszmán szultánok hordtak íjászgyűrűt, de nem féltétlen funkcionáló tárgyként, hanem hatalmi jelvényként, ún. presztízsgyűrűként, mely jelképezte az uralkodó harcos elszántságát, rátermettségét.
Csont pion (14-15. sz.; Fortuna u. 10.)
A Magyar Máltai Lovagok Szövetségének mai székháza a 13. század második felétől napjainkig folyamatosan használt lakóház volt. Az itteni feltáráson látott napvilágot egy 14-15.századi, gyönyörűen megmunkált, marha lábszárcsontjából készült, finom kis pion, azaz társasjáték-figura. Egyediségét az adja, hogy viszonylag kevés ilyen jellegű emléket ismerünk. A kutatás ezeket a tárgyakat malomjátékokhoz, illetve ostromjátékokhoz köti. Ezek lehettek a bábuk, és valamilyen vonalas kialakítású pályán, logikai szabályok mentén játszhattak velük. Mivel tudjuk, hogy a Fortuna utca 10. gazdag kereskedők háza volt, így nagy a valószínűsége annak, hogy az általuk használt bábut láthatja a látogató.
Török kori korsó bekarcolt hajóábrázolással (16-17. sz., Karmelita)
Maga a korsó török kori tucatáru, ami azonban unikálissá teszi, hogy – feltehetően a készítésekor – az oldalára karcoltak egy hajót. Nem tudhatjuk, milyen céllal vagy milyen körülmények között történt a szerény igényű alkotás létrehozása; csak találgathatjuk, hogy vajon mutatni akart-e valakinek valamit a rajzoló, vagy esetleg egy gazdag képzeletű kézműves inas vágyódhatott-e el messzi tengerek felé.
Habán korsó madár mintával (17. század, Városháza)
A habán népcsoport vallási tanai (anababtisták voltak) miatt kényszerült menekülni Svájcból, illetve Németalföldről a 16. század végén, 17. század elején. Egy részük a magyarországi Felvidéken telepedett le. Sok volt köztük az ügyes kezű fazekas, akik elsősorban a módosabb családok számára készítettek többnyire ónmázas kerámiaedényeket. A(z ecsettel festett) fajansz készítéséhez Európa e tájékán akkoriban egyedül ők értettek. Díszítőelemeik ötvöződtek a korabeli magyar ornamentikával, így jött létre a speciális habán motívumkincs. Jellemző, hogy fehér mázas alapanyagra 4 színnel /okker, türkízzöld, kék és mangánlila/ festettek állatfigurákat, virág- és növénymotívumokat. A festés óriási ügyességet és koncentrációt kívánt, mert a nyers mázra a festék azonnal rászáradt, javításra nem volt mód. A kiállított madaras korsó nem teljesen épen, de jól rekonstruálható állapotban került elő, festett dísze pedig teljes egészében megmaradt, ami szokatlan a kerámiák esetében.
A régészeti feltárásokat végezte: a BTM Vármúzeum Középkori Főosztálya
A műtárgyak restaurálását végezte: a BTM Vármúzeum Műtárgyvédelmi Osztálya
Fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence, Kádár Dávid
Támogasd a 
szerkesztőségét!
