Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Valóban II. Philipposz sírját találták meg Verginában

2014. október 13. 13:00

<

A titokzatos szkíta nő

A Thesszaloniki Régészeti Múzeum pénteken bejelentette, hogy 3 ezer darab digitális színes fénykép megvizsgálása (röntgensugaras komputertomográfiával, pásztázó elektronmikroszkóppal és röntgensugaras fluoresszencia segítségével) után végre pontot tehetnek az évtizedek óta húzódó vita végére.

Antikasz kutatócsapata 2009 óta vizsgálja a második kamrában talált csontokat. Úgy vélik, a férfi homlok- és arcüreggyulladásban szenvedhetett, amit egy régebbi fejsérülése okozott. II. Philipposzt i. e. 354-ben Methone ostrománál eltalált egy nyílvessző a jobb szemén, a borzalmas sérülést túlélte, azonban arra a szemére megvakult. Az antropológusok szerint a csontvázon rettentő sok a harci sebesülésre utaló nyom, ami szintén arra enged következtetni, hogy Nagy Sándor apjának csontjait találták meg 1977-ben a kutatók.

"A férfinek mellhártyagyulladása volt, s a jobb kulcscsonton is törés jelei mutatkoztak, a források pedig megemlítik, hogy i. e. 345-ben vagy 344-ben a király kulcscsontját összetörte egy lándzsa" - magyarázta Antikasz. Továbbá Philipposz bal kezén egy éles fegyver okozta sérülés volt látható; ezt szintén felfedeztek a csontvázon, amelyen az is tökéletesen látszott, hogy egy középkorú, gyakran lovagló férfihez tartozott.

Szkíta tárgyak a sírban

A Philipposz mellett megtalált csontváz esetében megállapították, hogy a nő 30-34 éves korában hunyt el, ami kizárja, hogy a király ágyasa lett volna, ugyanis ők mind 25 éven aluliak voltak. A kutatók szerint az antropológiai elváltozások alapján a királyhoz hasonlóan szintén sokat lovagló nőt - akinek bal lába rövidebb volt, mint a jobb - is elhamvasztották a halála után. Mellette szkíták által használt lándzsák, egyéb fegyverek, valamint egy tegez is helyet kapott. Egy 1978-as elmélet szerint a makedónok által i. e. 339-ben legyőzött Athea szkíta király ismeretlen nevű lánya lehetett Philipposz szomszédja.

Egy másik elképzelés szerint Ateas a lányát küldte követségbe a makedónokhoz, a tárgyalások viszont nem voltak eredményesek, s kenyértörésre került a dolog. Néhányan úgy vélték, hogy a feleségfaló Philipposz elvette a királylányt, azonban a források ezt nem támasztják alá. Egy harmadik magyarázat szerint a szkíták legyőzése után 20 ezer szkíta női fogolyból választotta ki Philipposz a titokzatos nőt, aki a király halálakor öngyilkosságot követett el, s mellé temették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Valóban II. Philipposz sírját találták meg Verginában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra