Valóban Hugo Boss tervezte a nácik rettegett uniformisait?

2018. július 26. 14:54 Múlt-kor

Gyakoriak azonban a félreértések a kapcsolat jellegét illetően – olyan változatait is hallani a történetnek, miszerint Hugo Boss személyesen Adolf Hitler szabója volt, vagy hogy Boss tervezte volna az SS egyenruháit. Az igazság azonban ennél sokkal prózaibb, bár nem mentes a morális kérdésektől.

Hugo Ferdinand Boss 1885-ben született Németországban, a Württembergi Királyságban, Stuttgarttól délre lévő Metzingen városában. Szülei egy kis, vásznakkal és fehérneműkkel foglalkozó vállalkozás tulajdonosai voltak. Tizedesi rendfokozatban szolgált az első világháborúban, 1924-ben pedig megalapította saját vállalkozását (eleinte két partnerrel). Az induló cég többféle ruhaneműt is készített, a munkaruhától kezdve az ingeken és esőkabátokon át a sportruházatig. Egyik kliense egy bizonyos Rudolf Born volt, aki felkérte Bosst, hogy gyártson barna ingeket az akkor még kialakulóban lévő náci párt számára.

Az 1920-as évek Németországának többi vállalkozásához hasonlóan Bossé is nehéz időket élt át, egyszer teljesen be is dőlt – ekkor összesen hat varrógépet sikerült megmentenie belőle, amelyekkel aztán újraindította a céget. 1931. április 1-jén belépett a náci pártba, majd annak 1933-as hatalomra jutása után még több megrendeléshez jutott. Cége gyártotta továbbra is az SA-rohamosztagosok barna ingeit, de a Hitlerjugend, a postaszolgálat és a rendőrség számára is a Boss készítette az egyenruhákat. A háborús készülődés felerősödésével egyre több állami szerződés került a Bosshoz, és végül az SS és a Wehrmacht egyenruhái is innen kerültek ki. Az 1936-os 200 000 birodalmi márkányi forgótőkéből 1940-re 1 000 000 lett

A cég ekkoriban körülbelül 250 embert alkalmazott, azonban a háború elindulásával rengeteget elszívott a hadkötelezettség, új munkaerőt pedig ugyanebből az okból rendkívül nehéz volt találni. Mivel azonban az egyenruha létfontosságú cikk volt a fegyveres erők számára, a Boss állományát feltöltötték a megszállt területekről származó kényszermunkásokkal. Első körben 140 francia foglyot foglalkoztatott, majd 1940 végétől további 40-et. Ezek a munkások sem hadifoglyok, sem koncentrációs táborból való foglyok nem voltak, de munka- és életkörülményeik a Bossnál rettenetesek voltak.

Később lengyel hadifoglyok és civil kényszermunkások is kerültek a céghez. Jan Kondak beszámolója szerint, aki 1942-től 1945-ig dolgozott a ruhagyárban, a körülmények borzasztóak voltak, és a tetvek és bolhák állandó gondot jelentettek. Az ennivaló középszerű volt, a szövetséges bombázásokkor pedig a gyártósor mellett kellett maradniuk, nem volt megengedett, hogy a kényszermunkások az óvóhelyre menjenek.

Egy másik lengyel kényszermunkást, Elzbieta Kubala-Bemet 1940 áprilisában hurcolták el otthonából, és vitték a Bosshoz. Elmondása szerint nem volt a nők és gyermekek különleges szükségletei számára kialakított helyiség vagy felszereltség, de még orvosi segítséghez sem volt hozzáférésük.

1941 októberében egy Josefa Gisterek nevű lengyel nőt is a Bosshoz vittek. A körülmények annyira elkeserítették, hogy decemberben megpróbált hazaszökni Lengyelországba, hogy segítsen édesapjának törődni a többi gyermekkel. Gistereket elfogta a Gestapo, és az auschwitzi, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba vitték, ahol kegyetlenül verték. Hugo Boss kapcsolatait felhasználta arra, hogy visszahozassa gyárába Gistereket, a gyár műszakvezetője azonban itt olyan kegyetlenül bánt vele, hogy 1943 júliusában végül öngyilkos lett. Boss egy korábban soha nem látott gesztust tett – maga állta Gisterek temetésének költségeit és azt is, hogy a család a temetésre utazzon. Boss nem bánt olyan kegyetlenül kényszermunkásaival, mint más üzemek tulajdonosai, ettől még azonban a körülményeik embertelenek voltak.

A háború utáni új rendszerben a közélet náciktól való megtisztítását célzó vizsgálatok során Bosst először a nemzetiszocializmus „aktivistájává, támogatójává, és haszonélvezőjévé” nyilvánították. Az ebbe a kategóriába történő besorolás az illető közügyektől való eltiltását jelentette, továbbá vállalkozása sem lehetett. Ezzel a döntéssel szemben Boss fellebbezett, és végül átsorolták az enyhébb, „követő” kategóriába, így megtarthatta cégét – a korábbi tiltás hatására azonban végül inkább átruházta annak vezetését vejére, Eugen Holyra. Hugo Boss 1948-ban meghalt, de az általa alapított márka náci párttal és állammal való kapcsolatát továbbra is rendszeresen felemlegették – 1999-ben a cég beleegyezett abba, hogy befizetéseket indít egy alapba, amely a második világháború kényszermunkásait hivatott kártalanítani.

Hamis híresztelések

Gyakori tévedés, hogy személyesen Hugo Boss tervezte volna az SS egyenruháját. A mai sikkes öltönyök alapján könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a rettegett fekete uniformis ugyanarról a tervezőasztalról indult, ez azonban valótlanság: az SS jellegzetes egyenruháját a szervezet egy vezető tisztje, Karl Diebitsch tervezte 1932-ben egy Walter Heck nevű grafikus közreműködésével.

Szintén minden valóságalapot nélkülöz az a feltevés, hogy személyesen Hugo Boss lett volna Hitler szabója. Hitler személyes holmija között egyetlen ruházattal kapcsolatos számla maradt csupán fenn: ez egy Michael Werner nevű müncheni szabó műhelyéből származik, ahol a számla szerint több nadrág, zakó, és mellény is készült a Führer számára, továbbá egy igen finom anyagból készült, selyemmel bélelt öltöny. Tény, hogy egyetlen számla nem bizonyítja, hogy Hitler ne vásárolt volna Boss termékeiből, komornyikjai azonban egyöntetűen arról számoltak be, hogy ruháit mind a legnevesebb müncheni, illetve berlini szabóknál készíttette.

Szembenézés a múlttal

A múltban történtek őszinte feldolgozása gondot jelent rengeteg cégnek világszerte. Az olyan német vállalatok, amelyek a náci korszakban is folytattak tevékenységet, sok igen kellemetlen ténnyel voltak kénytelenek szembenézni az azóta eltelt idő során. A Deutsche Bank 1999-ben indított vizsgálatot saját háborús tevékenységével kapcsolatban, amelynek során arra a szörnyű tényre derült fény, hogy a bank adta kölcsön a pénzt, amelyből az auschwitzi haláltábor épült. A BMW hasonló vizsgálata arra talált bizonyítékot, hogy több száz kényszermunkás dolgozott a vállalatnál a második világháború alatt, amikor a cég repülőgépmotorokat gyártott a Luftwaffe számára.

A Hugo Boss hasonló módon igyekezett szembenézni saját múltjával, azonban a történtek megfelelő kezeléséhez az is szükséges, hogy a történelmi mítoszokkal a köztudat is leszámoljon – ilyenből pedig talán éppen a divatcég esetében több él, mint bármely más ma létező, a Harmadik Birodalommal kapcsolatba hozható vállalatnál.