Múlt-kor.hu

Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?

Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?

2019. június 7. 17:12 Múlt-kor

Bobby Kennedy elnökjelölti kampánya

1968. március 16-án Robert F. Kennedy bejelentette, hogy indulni szándékozik az elnöki székért. Ezt a Demokrata Pártban a legtöbben nem fogadták jól, mivel a párt nagy része az akkori elnököt, Kennedy bátyjának korábbi alelnökét, Lyndon B. Johnsont támogatta.

A fiatalabb szavazók úgy gondolták, Kennedy csupán opportunizmusból szállt versenybe, miután látta, hogy a New Hampshire-i előválasztáson milyen erősen szerepelt egy másik demokrata szenátor, Eugene McCarthy.

„Azért indulok, mert meggyőződésem, hogy az ország veszélyes irányba tart” – mondta Kennedy az újságírókkal és támogatókkal megtelt teremben. „Azért indulok” – folytatta, „mert immár félreérthetetlenül látszik, hogy ezeket a katasztrofális, megosztó döntéseket csak úgy tudjuk megváltoztatni, ha lecseréljük az azokat meghozó embereket.”

1968. március 31-én Johnson elnök a televízión keresztül közölte az amerikai néppel, hogy „nem keresi, és nem fogadja el” az elnökjelöltséget. A regnáló elnök kiszállása őrült versenyt indított el demokrata berkekben, miközben a jobboldal politikai óriásai, Richard Nixon, Nelson Rockefeller és Ronald Reagan szintén egymás között csatároztak.

Az egyre kaotikusabbnak tűnő helyzetben Kennedy a politika egy reménytelibb oldalát látszott megtestesíteni. Sajnálatos módon azonban az a döntése, hogy beszáll a versenybe, végzetesnek bizonyult.

Szirhán rögeszméje

Május 18-án Szirhán Szirhán a következőket jegyezte fel hamarosan kulcsfontosságú bizonyítékká váló naplójába: „Abbéli elhatározásom, hogy semlegesítem RFK-t, egyre inkább megingathatatlan rögeszmévé kezd válni (…) Robert F. Kennedyt 1968. június 5-e előtt meg kell gyilkolni.”

Szirhán későbbi tárgyalásán számos hasonló bejegyzés került napvilágra: „RFK-tól meg kell szabadulni”, illetve „Robert Fitzgerald Kennedynek hamarosan meg kell halnia halnia halnia halnia halnia halnia halnia halnia halnia halnia!”

Mi volt ezeknek a tébolyult bejegyzéseknek és az azokat követő erőszaknak az oka? Szirhán indítékait illetően több beszámoló is létezik. A leggyakrabban hangoztatott változat szerint a férfi azt hallotta a rádióban, hogy Kennedy – a zsidó szavazók kedvét keresve – 50 modern vadászrepülőt ígért Izraelnek.

Ez az elmélet azonban nem teljesen helytálló: Kennedy ezt az ígéretet nyolc nappal azután tette, hogy Szirhán május 18-án először említette őt naplójában.

Győzelem és gyilkosság Kaliforniában

Bármi is volt az indíték, Szirhán június 5-én a tettek mezejére lépett, miközben Bobby Kennedy ünneplő támogatói gyülekeztek az Ambassador Hotel előcsarnokában – az ambiciózus szenátor ugyanis éppen megnyerte a kaliforniai demokrata előválasztást.

A jókedvű Kennedy Freckles (Szeplős) nevű kutyájának köszönte meg elsőként a győzelmet, majd utoljára szólt a nyilvánossághoz, oldalán várandós feleségével, Ethellel.

„Nagy ország vagyunk, önzetlen ország vagyunk, együtt érző ország vagyunk. És erre szándékozom alapozni indulásomat. Így hát köszönetem mindannyitoké, és most irány Chicago, és nyerjünk ott is!” Kennedy a konyha – és a halál – felé indult.

Az egész rendkívül gyorsan történt. Hat durranás, mintha csak petárda lett volna, hasított keresztül a levegőn – habár a lövések pontos számát máig sokan vitatják. Kennedy a földre rogyott. Egy konyhai segéd, Juan Romero mellétérdelt, és a betonpadló felett tartotta a szenátor fejét. Szirhán eközben további öt embert lőtt meg, de Kennedy kivételével mindenki túlélte a lövöldözést.

A lövések utáni eseményeket élőben közvetítette mikrofonján keresztül Andrew West, a Mutual Broadcasting System nevű rádióhálózat riportere.

„Rafer Johnson [Kennedy egyik barátja] éppen lefog egy férfit, aki úgy tűnik, leadta a lövést. Ő adta le a lövést. Még mindig nála van a fegyver. A fegyver éppen felém néz! Vegyétek el tőle! Vegyétek el a fegyvert! Lefagyott a keze! Kapjátok el a hüvelykujját! Fogd meg a hüvelykujját, és törd el, ha kell!” – kiáltotta.

A felvételen nem hallható, de a merénylő is beszélni próbált a döbbent és dühös tömeghez: „Hadd magyarázzam meg!” – kiáltotta, miközben lefegyverezték, „A hazámért tettem!”

Rendőrségi kihallgatásán Szirhán elmondta, szándékosan döntött úgy, hogy június 5-én öli meg Robert Kennedyt. Egy évvel korábban ugyanis ezen a napon kezdődött a hatnapos háború, amelyben Izrael minden addiginál nagyobb győzelmet aratott Egyiptom, Jordánia és Szíria seregei felett, és további területeket nyert el arab szomszédaitól.

Tárgyalásán Szirhán azt mondta, Kennedy Izrael-pártisága „égetett engem – ha ott állt volna előttem, ahogy akkor éreztem magam, Isten engem úgy segéljen, ott és akkor meghalt volna.”

Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra