Vaja kiemelkedő művészeti gyűjteménye
2014. október 21. 17:39
A Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteményének képzőművészeti gyűjteménye a régió egyik legjelentősebb kortárs modern kollekciója. A múzeumalapító Molnár Mátyás mellett az állomány kialakításában meghatározó szerepet vállalt Váci András festő- és grafikusművész. 1965-ben azzal a céllal keresték meg a megyében élő és a Szabolcsból elszármazott alkotókat, hogy adományukkal segítsék az új múzeum modern képzőművészeti gyűjteményének megalapozását.
1966 márciusában 36 műtárgyat vettek jegyzékbe. Az első öt esztendő termésébe betekintést kínáló 1971-es vajai kiállítást kísérő katalógus 69 művésztől 125 tételt sorol föl, és 57 alkotó 60 művének reprodukciója látható benne. A mai, 1.100 tételes műtárgylista 41 grafikus, 55 szobrász és 186 festő, összesen 282 képzőművész nevét tartalmazza. A legtöbb műtárgyat már az első években is Váci András adományozta a múzeumnak, aki 1973-ban is több művet ajándékozott, s 1995-ben a művész felesége hagyatékát Vajára testálta.
Gonda Zoltán: Kisvárosi grund
1994-től nemzetközi művésztelepi formában zajlik az alkotómunka, és minden évben tovább gyarapodik a képzőművészeti gyűjtemény. Ma is fontos művészetközvetítő szerepet tölt be, azonban történelmi jelentőségét az első időszak állománya jellemzi. Reprezentálja Molnár Mátyás attitűdjét is arra vonatkozóan, hogyan lehet a művészetközvetítés és művészetszervezés eszközeivel a közönség látásmódját formálni. Az 1960-as évek közepén a művészet és a közönség párbeszédének színtereként is gondoltak az alapítók a múzeumra.
Az 1965-ös ötlet újraértelmezte az artefaktum fogalmát, azt mondván, hogy a képzőművészeti tárgyat ki lehet emelni a kortársi gyakorlat köréből (a galériából és intézményből, a paravánokról és lakásfalakról), s helye van a múzeumban, mert szert tett az esztétikai autonómiára (ez a múzeumba kerülés alapfeltétele). A várkastélyban Molnár Mátyás egy alkotóotthont alakított ki. A művészek jelenlétével a mű folyamatos élő közeget mozgósított maga körül, az alkotótábori munka pedig mindig újraaktiválja a műalkotást életben tartó cselekvő befogadást.
Pálfy István: Jaj mókuskám
A kastély termei kiváló adottságokkal kecsegtettek a jövőbeni képző-művészeti tárlatok rendezéséhez. Az „alkotóbástya” egyszerre csak egy-egy művész (vagy művészházaspár) fogadására volt alkalmas – a teremtő magány, a történelmi falak közt születő ihlet kibomlásának helye és alkalma volt –, ám rendszerpuhító mottóként emlegették az alkotóotthonnal kapcsolatban a „közösségi művészetet”. A kor hivatalos stílusa (szocialista realizmus) legföljebb a tematikájában, nem pedig az üzenetében hagyta ott nyomát néhány munkán.
Pálfy Julianna: Kék csendélet
A jelentősebb műveknél a tematikát mindig háttérbe szorítja a művészi megformálás, a reflexivitást és a felfedezést (áhítatot vagy döbbenetet) ötvöző alkotóélmény esztétikai értékközvetítésének mélyről feltörő ereje, amely – a tisztánlátás kényszerével – sokkal inkább segítette a társadalomkritikai látást (tehát a megértést), mint a konszolidáló elfogadást. Számos mű a tiszta, etikai megalapozottságú esztétizmus eszközeivel mond ítéletet saját koráról és környezetéről.
Az illusztrációk a most záruló VII. Vaja Art Művésztelep alkotásaiból lettek válogatva. Az időszaki tárlat, 2014. november 30-ig tekinthető meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
