Utolsónak maradt Rákóczi rodostói társai közül a hűséges Mikes Kelemen

2023. október 2. 19:05 Múlt-kor

A református családból származó Mikes Kelemen vérzivataros időkben született az erdélyi Zágonban 1690 nyarán. Édesapja Thököly Imre fejedelem híveként vett részt a kuruc csapatok erdélyi hadmozdulataiban, amely során osztrák fogságba esett, ahol megkínozták és kivégezték.

A családi birtok elkobzása miatt az alig egy hónapos gyermek így nemcsak apa, hanem örökség nélkül maradt. Gyermekkorát a környező településeken élő rokonainál töltötte, református elemi iskolában tanult, de életének erről a szakaszáról ma igen hiányos információval rendelkezünk. Özvegyen maradt édesanyja néhány évvel később újraházasodott. Gyámja és mostohaapja Boér Ferenc lett, akinek közbenjárására visszakapták a korábban elkobzott családi birtokokat, édesanyjával pedig időközben áttért a katolikus hitre.

Íróvá válásának fontos állomása volt a jezsuiták kolozsvári kollégiumában eltöltött nyolc esztendő, hiszen az itt elsajátított klasszikus latin irodalmi műveltsége jelentette a biztos szellemi alapot későbbi műveihez.
Tanulmányait 1707-ben megszakítva, édesanyja akarata ellenére és nagybátyja ajánlására lett II. Rákóczi Ferenc belső inasa, apródja, később belső kamarása. Ennek a tisztségnek köszönhetően a fejedelem udvartartásával együtt személyesen lehetett jelen a szabadságharc jelentős eseményeinél, mint például az ónodi vagy a sárospataki országgyűlésen.

Rákóczi háza Rodostóban (kép forrása: Wikimedia Commons/ Ollios / CC BY-SA 3.0)

A szatmári békét követően az emigrációt választó fejedelem közvetlen környezetéhez tartozó Mikes a bujdosó kurucokkal együtt szeretett hazája elhagyása mellett döntött. Kalandos körülmények között utazva 1713-ban érkeztek meg Franciaországba, ahol XIV. Lajos, a szabadságharc korábbi pénzügyi támogatója vette oltalmába a kis lélekszámú csoportot.

Az itt töltött mintegy négy év óriási hatással volt a fiatal íróra: Rákóczi jóvoltából francia nevelők oktatásában részesülhetett, színházba és operába járt, megismerte a kortárs francia irodalmat és ami a legfontosabb: magáévá tette „az új írói attitűdöt, mely szakítva előző korok tudományos feszességével és humanista életidegenségével, nyájassá lett, szociális jelenséggé és az élet tényezőjévé.” (Szerb Antal).

1717-ben Mikes Kelement családja folyamatos közbenjárása ellenére a magyar országgyűlés fő- és jószágvesztésre ítélte. Így a fejedelem apródja a hazatérésre nem gondolhatván Törökországba is követte Rákóczi Ferencet, ahová a kis magyar közösség III. Ahmed szultán meghívására érkezett. (Bécs folyamatos kiadatási követelésekkel lépett fel a francia udvarral szemben, már csak ezért sem maradt tanácsos Párizsban maradnia a társaságnak.)

A fejedelem és kísérete az első években sok utazást tett Törökországban, folyamatosan készülve arra, hogy a számukra kedvezően alakuló nemzetközi helyzetet követően hazatérve ismét zászlót bonthassanak labanc-ellenes felkelésüknek. A bécsi udvar és a Porta között megkötött pozsareváci béke után Rákóczi tervei füstbe mentek: bár a szultán nem adta ki az osztrákoknak a bujdosókat, de a határtól távol eső területen, Rodostóban, a Márvány-tenger partján jelölte ki számukra a végleges szálláshelyet, ahová 1720 tavaszán érkeztek meg.

A Törökországi levelek 1794-es kiadása

A kolónia tagjainak mindennapi életéről fennmaradt források arról tanúskodnak, hogy Rodostó magyarjai eleinte jól tűrték a hontalanságot és a fejedelem által precízen megkoreografált napi rutin szerint éltek. Mivel a kurucokat női családtagok is elkísérték a száműzetésbe, Mikesnek lehetősége volt arra, hogy magyar feleséget válasszon magának. Ám hiába szeretett bele Kőszeghy Pál Zsuzsi nevű lányába, a fiatal lány végül a megözvegyült Bercsényi Miklóst választotta az író helyett.

Rákóczi Ferenc halála után az egyre jobban elöregedő magyar kolónia vezetője lett. Mária Terézia trónra lépését követően Mikes a törökországi osztrák követnél tapogatózott esetleges hazatérést illetően. Az elutasító válasz után (a széles körben elterjedt, és Mária Teréziának tulajdonított „Turcia non est redemptio!” – azaz „Törökországból nincs megváltás!” felkiáltásra nincs semmiféle levéltári bizonyíték) Mikes belenyugvással viselte további sorsát, sokat írt és fordított, és engedélyt kapott az otthon lévő családtagjaival való levelezésre. Egymás után temette el rodostói társait, míg végül ő maga 1761. október 2-án pestisben hunyt el.

Mikes Kelemen száműzetésben írt munkái közül a Törökországi levelek a legjelentősebbek. A kötet 207 levelének címzettje egy fiktív személy, a Konstantinápoly mellett lakó P. E. grófné, akit az író leveleiben „édes nénémnek” szólít. A levelekből számos kortörténeti adalék és a rodostói élet mindennapjainak egyhangúsága rajzolódik ki. Szerb Antal fanyar keserűséggel jegyzi meg a levelekkel kapcsolatban: „A vele való levelezésben minden megvalósul, ami után Mikes vágyódott és aminek legkisebb részecskéjét sem nyújtotta az élet: gyengédség, megértő baráti atmoszféra, csendes jókedv.”